Hegedűs László|2025. 12. 04. 16:15
Zak Brown szerint a katari stratégiai hiba még jól is jöhet a Forma–1-nek.

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown elismerte, hogy csapata katari stratégiai baklövéséért komoly árat fizettek, ugyanakkor szerinte a Forma–1 szempontjából még jól is jöhet, hogy így végül három versenyző is eséllyel várja a szezonzárót.

A múlt hétvégi katari futamon Oscar Piastrinak komoly győzelmi esélyei voltak, ám a McLaren úgy döntött, hogy sem őt, sem Lando Norrist nem hívja ki a hetedik körben beküldött Safety Car alatt. Ezzel szemben a mezőny nagy része kereket cserélt, köztük Max Verstappen is, aki végül meg is nyerte a versenyt. Piastri így elesett az első helytől, Norris pedig a harmadikról a negyedik pozícióba csúszott vissza.

A végeredmény különösen fájó lehet a wokingiak számára, hiszen így Verstappen tovább zárkózott az összetettben, és három pilóta maradt harcban a világbajnoki címért – ilyenre pedig a Liberty Media korszakában még nem volt példa.

Zak Brown egy kis öniróniával reagált a történtekre, amikor a Viaplaynek nyilatkozott. „Most épp Stefano Domenicali nézettségi mutatóit segítjük” – mondta nevetve, utalva arra, hogy a Forma–1 vezérigazgatója minden bizonnyal örül a megnövekedett érdeklődésnek a szezonzáró iránt.

„Nyilván nem ez volt a mestertervünk” – tette hozzá, majd bizakodóan beszélt a hétvégi Abu-dzabi Nagydíjról. „Tavaly nyertünk, az első sorból rajtoltunk, szóval biztos vagyok benne, hogy most is erősek leszünk.”

Brown szerint egyértelmű, hogy rosszul döntöttek a stratégiát illetően, hiszen szinte mindenki más kihasználta a korai biztonsági autó adta lehetőséget. „Rosszul értékeltük a helyzetet, ez világos. Az a hetedik kör kulcsfontosságú volt, és mi nem reagáltunk jól.”

A csapatvezető sajnálatát fejezte ki a versenyzői miatt is. „Nagyon rosszul érzem magam Oscar és Lando miatt. Oscar egész hétvégén fantasztikus volt, folyamatosan csökkentette a lemaradását, de mi túlságosan hátrányos helyzetbe hoztuk. Lando is nagyszerűen vezetett.”

„Rendkívül frusztráló érzés így elszalasztani egy győzelmet és két dobogós helyet, főleg ilyen kiélezett bajnoki hajrában” – zárta gondolatait Brown.

Élő közvetítés