A McLaren hivatalosan is bejelentette, hogy három új versenyzővel bővítette utánpótlásprogramját, köztük a 2025-ös Forma–2-es bajnokkal, Leonardo Fornarolival. A bejelentésre nem sokkal azután került sor, hogy váratlanul távozott a programból Alex Dunne, aki idén kétszer is lehetőséget kapott a Forma–1-ben.
Fornaroli nemcsak az F2-ben, hanem már 2024-ben az F3-ban is bajnoki címet szerzett, így egymást követő két évben is a csúcsra ért a nevelőszériákban – hasonlóan ahhoz, ahogy Oscar Piastri 2020–2021-ben, vagy Gabriel Bortoleto 2023–2024-ben tette. A 20 éves olasz tehetség mellett a McLaren leigazolta Richard Verschoort is, aki korábban a Makaói Nagydíj győztese volt, valamint a mindössze 15 éves spanyol gokartbajnokot, Christian Costoyát is.
Costoya 2026-ban debütál majd a formaautózás világában, méghozzá a Közel-Keleti Forma–4-es bajnokságban, amelyet a Yas Marina versenypályán rendeznek.
Fornaroli és Verschoor egyaránt Alex Dunne helyét veszik át a programban. Az ír pilóta idén két szabadedzésen is lehetőséget kapott a McLarennél – Ausztriában és Olaszországban Lando Norris autóját vezette –, ám októberben váratlanul távozott, hogy más lehetőségeket keressen.
A McLaren jelenlegi tehetségprogramjában így már kilenc versenyző szerepel: Pato O’Ward, Dries Van Langendonck, Ella Lloyd, Matteo De Palo, Ella Stevens, Ella Häkkinen, valamint az újonnan érkezett Fornaroli, Verschoor és Costoya.
A bejelentés kapcsán Alessandro Alunni Bravi, a McLaren Racing üzleti ügyekért felelős vezetője így nyilatkozott: „Örömmel köszöntjük a McLaren versenyzői programjában a Forma–2 idei bajnokát, Leonardo Fornarolit, valamint a szintén az élmezőnybe tartozó Richard Verschoort és a gokart Európa-bajnok Christian Costoyát. Mindhárman rendkívüli versenyzői képességeket mutattak az idei szezon során, több győzelmet is arattak, és meggyőző teljesítményt nyújtottak saját kategóriáikban.”
Bravi hozzátette, hogy a gokartos vonalon is erősít a McLaren, hiszen Costoya mellett már ott van a programban Dries Van Langendonck is, így két rendkívül ígéretes fiatal is a kezük alatt fejlődhet tovább. „Számunkra kiemelten fontos, hogy folyamatosan építsük a tehetségbázisunkat, és minden versenyprogramunk számára biztosítsunk utánpótlást. Várjuk, hogy 2026-ban szorosan együtt dolgozhassunk a versenyzőinkkel, és támogathassuk őket fejlődésük következő szakaszában, legyen szó tesztlehetőségekről vagy versenyzési lehetőségekről a különböző sorozatainkban” – fogalmazott.
A friss F2-bajnok Fornaroli is lelkesen beszélt a lehetőségről: „Hihetetlenül büszke vagyok, hogy csatlakozhatok a McLaren versenyzői programjához egy újabb sikeres év után. Az, hogy megnyertem az F3-at és az F2-t is, fontos mérföldkő volt a pályafutásomban, és most motiváltan várom, hogy a program segítségével újabb lépést tegyek a célom felé, ami nem más, mint a Forma–1.”
A fiatal olasz megköszönte a McLarennek a lehetőséget, és külön háláját fejezte ki mindazoknak, akik eddig támogatták: „Hálás vagyok a McLarennek ezért az esélyért, és köszönettel tartozom mindenkinek, aki eddig segítette a karrieremet. Alig várom, hogy elkezdhessem a közös munkát a csapattal.”
