Nem a megszokott magabiztossággal kezdte a mexikói versenyhétvégét a McLaren, miután sem Lando Norris, sem Oscar Piastri nem tudott a negyedik helynél előrébb végezni a pénteki szabadedzéseken az Autodromo Hermanos Rodríguezen.
A különleges pénteki nap során számos újonc kapott lehetőséget, köztük Pato O'Ward is, aki az első szabadedzésen Norris autóját vezethette. A brit pilótának azonban ez nem okozott különösebb hátrányt, hiszen a második gyakorláson gyorsan megtalálta a ritmust.
A wokingi alakulat autója azonban meglehetősen szeszélyesen viselkedett a mexikói aszfalton. Amikor Norrist szembesítették azzal, hogy láthatóan küszködött a versenyautóval, nevetve csak annyit mondott: "Küszködtem? Finoman fogalmaztál!"
"Alapvetően nem állunk rosszul, ez egyértelmű" – folytatta optimistább hangnemben a brit versenyző. "Meglepően gyorsan ráéreztem az autóra, az első köröm jól sikerült, a második még jobban, viszont hamar elértem a határokat, és pont ez az, ami most visszafog minket."
A konstruktőri világbajnokságot már megnyerő csapat pénteki visszaesése meglepte Norrist, hiszen általában az első napokon szoktak a legerősebbek lenni. "Nem mondanám, hogy rossz napunk volt, de általában pénteken vagyunk a legjobbak, aztán szombatra a többiek felzárkóznak. Most viszont már az első naptól kezdve lemaradásban vagyunk, úgyhogy bőven akad még munkánk estére."
"Az autó egyensúlya finoman szólva sem tökéletes. Az elmúlt hetekhez hasonlóan most is gondjaink vannak az időmérős körökkel. Keményen dolgozunk a megoldáson, mindent kipróbálunk. Holnapra kiderül, mit tudunk javítani" – magyarázta a brit.
Piastri még Norrisnál is nehezebb helyzetben találta magát a kis leszorítóerőt igénylő mexikói pályán. Az ausztrál versenyző a második szabadedzésen csak a 12. helyet szerezte meg, jelentősen elmaradva csapattársa tempójától.
"Összességében nem volt rossz a nap" – értékelte teljesítményét Piastri. "A lágy gumis, kevés üzemanyagos köröm nem sikerült túl jól, így nem lepődtem meg az időeredményen. Sok mindent kipróbáltunk, most ezeket kell kielemeznünk, hogy lássuk, mi működött és mi nem. Alapvetően jól érzem magam az autóban, holnapra csak néhány apróságot kell finomítanunk, főleg az autó következetességén van még mit javítani. Szoros lesz a mezőny, de szerintem alapvetően jó autónk van."
