A mexikói első edzés mindenképpen érdekes volt, hiszen rekordszámú fiatal pilóta ülhetett autóba. A Saubert leszámítva minden istálló kihasználta az alkalmat, így kilenc szokatlan név is feltűnt az eredményjelzőn. Közülük egyértelműen a hatodik helyen záró Arvid Lindblad hívta fel magára leginkább a figyelmet, de persze mindenki a csapat által előírt programot futotta.
A második, már mérvadóbbnak tekinthető szabadedzésen az elsőt kiülő pilóták nagyon hamar ki is hajtottak a pályára, miután zöldre váltott a bokszutcai lámpa. Persze a többiek sem maradtak le, így gyorsan benépesedett az aszfaltcsík. Leclerc néhány perc elteltével ismét az élre állt, de ezek persze még nem időmérős próbálkozások voltak, hiszen a mezőny legnagyobb része a közepes gumikon futotta az első köröket.
Andrea Kimi Antonellinél időközben technikai hibák léptek fel, ahogyan Lando Norris is panaszkodott az erőforrására. Az olasznak vissza is kellett térnie a bokszba, ami jelezte, hogy nála komolyabb lehet a baj. Ami pedig a pályán zajló eseményeket illeti, Leclerc bő 15 perc elteltével továbbra is az élen állt, ráadásul három tizeddel előzte Lando Norrist és Lewis Hamiltont.
A monacói 1:18,353-as időeredménye sokáig elég volt az első helyhez, de az edzés feléhez közeledve többen is kigurultak a pályára a leglágyabb Pirellin, ami azt jelentette, hogy jönnek az első időmérős szimulációk. Leclerc rögtön javított is egy komolyat, hiszen majdnem nyolc tizedet tudott gyorsulni, a két McLarenről ugyanez viszont nem volt elmondható.
Sem Norris, sem pedig Oscar Piastri nem tudott igazán tiszta kört összerakni, ellentétben Max Verstappennel, hiszen a holland volt az, aki először utasította maga mögé a Ferrari pilótáját, átvéve ezzel a vezetést. Nem ment rosszul George Russell, Juki Cunoda és Carlos Sainz sem, hiszen az első próbálkozások után ott voltak a közvetlen élmezőnyben.
Néhány perc elteltével aztán a pályára visszatérő Antonelli jött fel a harmadik helyre, ami jelezte, hogy az első edzésen is jól menő olasz versenyző hamar ráérzett a mexikói körülményekre. A mezőny összességében elég vegyes képet mutatott, miután mindenkinél felkerültek a C5-ös gumik, ami a semleges szurkolók szempontjából mindenképpen jó hír volt.
Az Alpine persze most sem villogott, hiszen a mezőny utolsó harmadában voltak, de az első edzésen például remeklő Sauberek is visszaestek. A két Aston Martin eközben bent volt a legjobb tízben, ami talán biztató előjel lehetett számukra.
Az FP2 utolsó harmadában aztán ismételten a versenyszimulációk kapták a főszerepet, tehát sokaknál visszakerültek a közepes vagy kemény gumik. A pálya ugyanakkor nehezen akart felgumizódni, szinte mindenki csak csúszkált, és többen is jelentették a csapatuknak, hogy nem ideális a helyzet.
A gyakorlás utolsó percei ettől függetlenül viszonylag csendben zajlottak, mindenki futotta a saját programját és tette a dolgát, mindez pedig azt jelentette, hogy Verstappen korábban futott 1:17,392-es köre elég volt az első helyhez. A holland összességében elégedett lehet, ahogyan Leclerc is, hiszen végig jó tempót diktált és nem volt messze a Red Bull pilótájától.
A harmadik Antonelli lett, míg a jobbik McLarent a negyedik pozícióban kell keresni Norris révén. A legjobb ötbe még Hamilton fért be a másik Ferrarival. Bár Piastri nem tudott tiszta kört futni a lágyakon, de a 12. helye és a rengeteg csúszkálása ettől függetlenül sem volt biztató, így neki mindenképpen kapaszkodnia kell majd a folytatásban.
A Mexikói Nagydíj programja a mai napon folytatódik, hiszen már átléptünk szombatra. A harmadik edzés magyar idő szerint 19:30-kor veszi kezdetét, és a mostani történések alapján egyértelműen érdemes lesz követni az eseményeket.
| POZ. | VERSENY | CSAPAT | IDŐ | KÖR |
| 1 | Max Verstappen | Red Bull Racing | 1:17.392 | 33 |
| 2 | Charles Leclerc | Ferrari | +0.153s | 32 |
| 3 | Kimi Antonelli | Mercedes | +0.174s | 26 |
| 4 | Lando Norris | McLaren | +0.251s | 30 |
| 5 | Lewis Hamilton | Ferrari | +0.300s | 29 |
| 6 | George Russell | Mercedes | +0.437s | 32 |
| 7 | Júki Cunoda | Red Bull Racing | +0.491s | 31 |
| 8 | Fernando Alonso | Aston Martin | +0.546s | 28 |
| 9 | Carlos Sainz | Williams | +0.547s | 33 |
| 10 | Lance Stroll | Aston Martin | +0.562s | 29 |
| 11 | Liam Lawson | Racing Bulls | +0.826s | 32 |
| 12 | Oscar Piastri | McLaren | +0.840s | 30 |
| 13 | Esteban Ocon | Haas F1 Team | +0.874s | 30 |
| 14 | Isack Hadjar | Racing Bulls | +0.889s | 29 |
| 15 | Gabriel Bortoleto | Sauber | +0.931s | 29 |
| 16 | Nico Hülkenberg | Sauber | +0.956s | 29 |
| 17 | Oliver Bearman | Haas F1 Team | +1.050s | 33 |
| 18 | Franco Colapinto | Alpine | +1.329s | 30 |
| 19 | Alexander Albon | Williams | +1.463s | 30 |
| 20 | Pierre Gasly | Alpine | +1.802s | 29 |
-crop-1200x800_640x427.jpg)