A McLaren a 2025-ös Forma–1-es szezon utolsó futamára is kitart az eddigi elve mellett, és nem tervez előre meghatározott csapatutasítást alkalmazni Lando Norris és Oscar Piastri között – legalábbis addig, amíg mindkét versenyzőnek marad matematikai esélye a világbajnoki címre.
Andrea Stella csapatfőnök a Katari Nagydíjat követően beszélt arról, hogy a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon is szabad versenyt engednek a két pilótának. "Nyitva akarjuk hagyni a lehetőségeket mindkettejük számára, mert még mindig van esélyük a bajnoki címre" – mondta, majd hozzátette, hogy ez az alapelv vezérli a döntéseiket a hétvége során is.
A világbajnoki tabellán jelenleg Norris áll az élen, megelőzve Max Verstappent, míg Piastri a harmadik helyen áll, és bár kisebb eséllyel, de még ő is versenyben van a végső győzelemért. Stella szerint ezt a helyzetet nem lehet figyelmen kívül hagyni:
"Ezt a tényt tiszteletben kell tartanunk. Ezért engedjük, hogy szabadon versenyezzenek egymással. A legfontosabb azonban az, hogy legalább az egyik pilótánkkal le tudjuk győzni Verstappent."
A McLaren ugyanakkor tisztában van azzal, hogy a legkisebb hiba is végzetes lehet, főleg egy ilyen kiélezett szezonhajrában. Katarban is jól látszott, hogy egyetlen rossz döntés hogyan fordíthatja visszájára az addig kedvező helyzetet.
"A csapat szempontjából most az a legfontosabb, hogy hibamentes és tökéletesen előkészített hétvégét teljesítsünk" – hangsúlyozta Stella. – "Az utóbbi időben sem a versenyzők teljesítményét, sem az autóban rejlő potenciált nem tudtuk teljes mértékben kihasználni."
Bár a McLaren továbbra is az egyenlő bánásmód elvét vallja, Stella nem zárta ki teljesen annak lehetőségét, hogy bizonyos helyzetekben mégis beavatkoznak. Ez különösen akkor válhat szükségessé, ha Verstappen előnybe kerülne, és a csapat csak úgy tudná biztosítani a világbajnoki címet, ha egyik pilótájuk a másik mögé kerül.
"Bármilyen döntést is hozunk a versenyzőink együttműködésével kapcsolatban, mindig ragaszkodnunk kell az alapelveinkhez. Ezek az elvek adják a működésünk alapját: tisztességesen bánunk a pilótáinkkal, integritással járunk el, és soha nem okozunk számukra meglepetést" – fogalmazott a csapatfőnök.
Stella azt is elárulta, hogy a McLaren a futam előtt további egyeztetéseket tervez Norris-szal és Piastrival, hogy megerősítsék a csapat filozófiáját. "Egy dolgot biztosan kijelenthetek: amíg mindkét pilótánknak van esélye a bajnoki címre, addig egyikük sem fog olyan rádióüzenetet kapni, amely kizárná őt a versenyből."
A csapat ugyanakkor szándékosan nem részletezi, milyen konkrét forgatókönyvek esetén változtatnának az álláspontjukon. Ez összhangban van azzal a gyakorlattal, amit Stella és a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown korábban is többször hangoztattak: csapatutasítást csak akkor alkalmaznak, ha az egyik versenyző már matematikailag sem lehet világbajnok.
"Majd meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok" – mondta Stella. – "Az egyetlen biztos dolog az, hogy ezekről a kérdésekről beszélni fogunk, és egységes megközelítést alakítunk ki a csapat és a versenyzők között. Ahogy eddig is tettük."
Oscar Piastri természetesen nem bánja ezt a hozzáállást, hiszen outsiderként még mindig van esélye a címre, és így nem kell Norris mögé sorolnia magát. "Szerintem nem szükséges változtatnunk az eddigi hozzáállásunkon" – jegyezte meg röviden az ausztrál.
A Sky szakértőjeként dolgozó Ralf Schumacher ezzel szemben határozottan azt javasolta a McLarennek, hogy a szezonzáróra már alkalmazzanak csapatutasítást – szerinte ez az egyetlen módja annak, hogy bebiztosítsák a világbajnoki címet.
