Az Alpine kedden jelentette be, hogy 2026. január 23-án mutatják be a következő szezonra készített autójukat, amelyben már az új motorformula szerint megépített Mercedes-erőforrás teljesít majd szolgálatot.
Egy futam azonban még hátravan az idei szezonból, ami azt jelenti, hogy egyelőre a saját motorra is szükség van, amiből az utolsó példányt már útnak is indították Viry-Châtillon-ból.
Mielőtt azonban bedobozolták volna, a motoron dolgozó csapat megható búcsút vett tőle, ugyanis mindenki, akinek köze volt hozzá, aláírta azt. Ezzel gyakorlatilag le is zárult az Alpine gyári csapatként történő létezése, ugyanis jövőre már a Mercedes ügyfélcsapataként folytatják majd a bajnokságot.
A következő generációs hajtásláncokban a hibrid rendszer teljesítménye a jelenlegi 120 kilowattról 350 kilowattra nő, miközben az MGU-H, azaz a hőenergia-visszanyerő egység kikerül a rendszerből.
A pletykák szerint a Mercedes mindenkinél előrébb jár a fejlesztésben, ami a szezon elején nagy előnyt jelenthet majd a gyári és az ügyfélcsapatoknak is, ám, hogy ez az előny vélt, vagy valós, az csak a január végi, és februári teszteken derül majd ki.
