Kiss Sándor|2026. 02. 08. 10:33
Gary Anderson technikai szakértő biztos benne, hogy a wokingiak a hivatalos tesztre átveszik a rivális megoldását, miután látták a Mercedes újítását Barcelonában.

A Forma–1 mezőnye február 11. és 13. között a szahíri sivatagba látogat, ahol kezdetét veszi a 2026-os szezon első hivatalos előszezoni tesztje. Bár a bahreini pálya fizetett azért a kiváltságért, hogy otthont adhasson az új szabályrendszer szerinti éra első nyilvános erőpróbájának, a csapatok már január végén, zárt kapuk mögött pályára gurultak Barcelonában.

A katalán aszfaltcsíkon tartott bejáratás során a Mercedes máris felhívta magára a figyelmet, ugyanis az ezüstnyilak új autója rendkívül megbízhatónak bizonyult: George Russell és Andrea Kimi Antonelli összesen 502 kört teljesített.

A barcelonai tapasztalatok alapján a paddockban sokan arra a következtetésre jutottak, hogy 2026-ban egyedül a McLaren lehet valós kihívója a Mercedesnek, részben azért, mert ők is a britek erőforrásait használják. A várakozások szerint a két gárda a szezon előrehaladtával maga mögött hagyhatja a Red Bullt és a Ferrarit.

Gary Anderson, a Jordan korábbi technikai igazgatója azonban kiszúrt egy lényeges különbséget a két élcsapat autója között, amely a bahreini tesztre megváltozhat.

A Mercedes hátsó diffúzoránál ugyanis egy érdekes megoldás tűnt fel Barcelonában: a csapat egy nyílást alakított ki a diffúzor és a hátsó kerekek között. Hasonló kivágást alkalmaz a Red Bull és a Ferrari is, hogy a légáramlatok segítségével javítsák a diffúzor hatékonyságát. Ezzel szemben a McLaren MCL40-es modelljén – amelyet Lando Norris és Oscar Piastri vezetett – nem volt látható az úgynevezett „egérlyuk”. Anderson meggyőződése, hogy a wokingiak már dolgoznak a saját verziójukon, amelyet Bahreinben be is vetnek majd.

A technikai szakértő a The Race hasábjain elemezte a látottakat, és sajátos hasonlattal élt az új szabályok adta lehetőségek kapcsán. „Mivel a padlólemez hátsó részén, a diffúzor kivezetéséhez vezető nyílás idén megnagyobbodott, úgy vélem, ezt most már inkább 'patkánylyuknak' kellene neveznünk, és ez bizony alaposan felkavarhatja az állóvizet a teljesítmény tekintetében” – mondta, majd kitért a Mercedes másik újítására is.

„A Mercedes egy kis szárnyszerű elemet is hozzáadott a padlólemez feletti részhez, ami növeli a kifelé áramló levegő erejét azon a területen” – tette hozzá Anderson, rámutatva arra, hogy a riválisok többsége már lépett ebbe az irányba. „Ahogy a képeken is látható, a legtöbb élcsapatnál valamilyen mértékben megtalálható egy nyílás ezen a területen, emellett ők is rendelkeznek egy bizonyos másodlagos terelőlappal.”

A McLaren egyelőre kilóg a sorból, de a szakember szerint ez nem marad így sokáig. „A McLaren egyelőre kivétel, bár a képek alapján ez az állapot hamarosan megváltozhat. Ha mégsem, biztos vagyok benne, hogy Bahreinben látni fogjuk az ő megoldásukat is erre a nyílásra” – jósolta Anderson, aki szerint a címvédő csapat nem engedheti meg magának, hogy figyelmen kívül hagyjon egy ilyen potenciális teljesítménynövelő tényezőt.

Bár a wokingiak a hátsó részen eltérő utat választottak, az autójuk más területeken felkeltette Anderson figyelmét, például a bargeboardok kialakítása kifejezetten érdekesre sikerült. A szakértő azt gyanítja, hogy a riválisok hamarosan másolni kezdik majd a McLaren orr alatti terelőszárnyait is, hiszen a csapat mindent megtesz annak érdekében, hogy a 2026-os szabályrendszer alatt is megőrizze vezető szerepét.

A McLaren tavaly domináns évet zárt, miután Lando Norris megszerezte első egyéni világbajnoki címét, a csapat pedig már hat futammal a szezon vége előtt bebiztosította a konstruktőri trófeát, megismételve ezzel a Red Bull 2023-as rekordját.

Élő közvetítés