Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Ralf Schumacher különleges emlékeket idézett fel bátyjáról, miközben Max Verstappen teljesítményét is méltatta.

Michael Schumacher emberi nagyságára és kivételes vezetői képességeire hívta fel a figyelmet Ralf Schumacher, párhuzamot vonva a hétszeres világbajnok és Max Verstappen között. A korábbi versenyző hangsúlyozta, a holland pilóta hozzá hasonlatosan egészen egyedülálló jelenség a száguldó cirkuszban.

A királykategória történetének egyik legsikeresebb korszakára visszaemlékezve James Vowles, a Williams jelenlegi csapatfőnöke is megosztott egy személyes történetet a német legendáról. Kiderült, hogy Schumacher a csapat minden egyes tagját név szerint ismerte, a figyelmessége pedig a pályán kívül sem ismerte a határokat.

Ralf Schumacher felidézte a brit szakember elbeszélését, amely tökéletesen megvilágítja testvére karakterét. Vowles egyszer elfelejtette a felesége születésnapját, ám a német versenyző figyelmességének köszönhetően az ünnepelt mégis kapott virágot a házukhoz.

Az F1 Maximaal szerint a korábbi pilóta arról is beszélt, hogy a ferraris sikerek idején az autókban lényegesen kevesebb elektronika dolgozott. A fejlesztések irányát így nagyrészt a versenyzők megérzései és visszajelzései határozták meg.

Kivételes korszakok és utánozhatatlan tehetségek

Az idei monzai hétvége különleges évfordulót jelentett a Schumacher-család számára. A legenda 30 évvel ezelőtt kötelezte el magát a Maranellóiak mellett, 20 esztendeje pedig ezen a helyszínen teljesítette utolsó ottani futamát, mielőtt később visszatért volna a száguldó cirkuszba.

A megemlékezések során Ralf kifejtette, hogy nem szívesen hasonlítja össze a különböző érák legjobbjait. Ayrton Senna, Alain Prost, Michael Schumacher és Lewis Hamilton a saját korában egyaránt a csúcsot képviselte.

Amikor azonban Max Verstappen folyamatosan megújuló teljesítménye kerül szóba, Ralf elismeri a hasonlóságot. A holland pilóta ugyanis testvéréhez hasonlóan képes újra és újra meghaladni a saját határait, így emelkedve ki a mezőnyből.

Hozzászólok