Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
A hagyományos zöld színt egy különleges, színjátszó bevonatra cseréli a csapat a Monacói Nagydíjon.

A Monacói Nagydíj utcáin egy teljesen új, színjátszó festéssel próbálja magára vonni a figyelmet az Aston Martin. A csapat a hagyományos zöld színt cseréli le egy különleges bevonatra, amely a fényviszonyoktól és a mozgástól függően változtatja az árnyalatát.

A dizájnt az istálló egyik főszponzorával közösen alkották meg, a projekt pedig a nyersanyagok bányászattól a csúcstechnológiáig tartó útját hivatott bemutatni. A hercegség hagyományosan a különleges megjelenések helyszíne, a napokban a McLaren is egyedi külsővel rukkolt elő az ezredik Forma–1-es nagydíja alkalmából.

A rendhagyó festéshez a pilóták felszerelése is igazodik. Fernando Alonso és Lance Stroll egyaránt a színváltós autóhoz illeszkedő versenyruházatot kap, a szerelők pedig szintén egyedi overálokban dolgoznak majd a bokszutcában.

Több mint látványos dizájn

„Büszkén ünnepeljük fő partnerünket ezzel az egyedi monacói festéssel. A kampány rávilágít arra a fontos szerepre, amelyet a nyersanyagok formálásában és alkatrésszé alakításában játszanak, hiszen ezeket mindannyian használjuk, beleértve a Forma–1 világát is.”

„Alig várjuk, hogy ezen a hétvégén a monacói utcákon is láthassuk ezt a lenyűgöző dizájnt” – fogalmazott Jefferson Slack, a csapat kereskedelmi igazgatója.

A látványos külső mögött komoly kihívásokkal küzdenek a silverstone-iak az idei szezonban. Adrian Newey első autójával eddig meglehetősen rögös az út, az új gyári partnerként érkező Honda motorjainak vibrációja és a sorozatos megbízhatósági problémák ugyanis folyamatosan hátráltatják a fejlődést.

Hozzászólok