Motorsport.hu|2025. 11. 11. 14:54
A korábbi Forma–1-es pilóta, Juan Pablo Montoya meg van győződve arról, hogy kommunikációs problémák vannak a Ferrari és Lewis Hamilton között. „A Ferrari nem ad neki elég támogatást.”

Tovább folytatódik a hétszeres bajnok kálváriája, miután Brazíliában sem sikerült jó eredménnyel zárnia. Hamilton az időmérő edzések során is küszködött, és egyik alkalommal sem tudott bejutni a legjobb tízbe, majd a vasárnapi viadalon hamar megpecsételődött a sorsa, miután két ütközésben is benne volt.

Az autója végül olyannyira megsérült, hogy a csapat jobbnak látta, ha inkább feladják a küzdelmet. A korábban a Williamsszel és a McLarennel is futamgyőzelmekig jutó Montoya ugyanakkor a többséggel ellentétben most nem Hamiltont vette elő, hanem inkább a csapatát. „Lewis Hamilton bizonyítani akar, és sosem fogja elfogadni a vereséget. Megnyeri a bajnokságot vagy mindent megtéve elbukik. Ebben elég biztos vagyok. Jövőre az új autógenerációval ismét meg fogja próbálni.”

„A frusztrációja abból ered, hogy érzése szerint ő többet tesz a Ferrariért, mint amennyit a csapat tesz érte. Úgy érzi, rendkívül keményen dolgozik azért, hogy működjön ez a kapcsolat, de a Ferrari nem ad neki elég támogatást. Én azt mondom, ha megkapja a megfelelő eszközöket, akkor ismét az élen lesz. Amikor minden összeáll és a motivációja is visszatér, akkor Hamilton lényegében megállíthatatlan.”

„Az biztos, hogy egyhamar nem fog visszavonulni. Nem akarja úgy lezárni a karrierjét, hogy nem sikerült elérni a célját. Frusztráló, amikor olyan helyzetben vagy, hogy te többet adsz a csapatnak, mint amit ők adnak neked. A Ferrari nem hallgat Hamiltonra. Az autó sem javul. Minél hamarabb figyelembe veszik Hamilton javaslatait, annál jobban járnak hosszabb távon.”

„Nem értem, miért gondolta azt mindenki, hogy a Ferrari versenyképes lesz. Évek óta átlagos autóval rendelkeznek, semmi sem változott. A következő szezon viszont nagyon jó lehet számukra, de ha akkor sem lesznek ott, akkor meddig várhatjuk, hogy Charles Leclerc a csapatnál marad? Hogy lehetne elégedett azzal, hogy a legjobb esetben is csak harmadik?”

„Amikor sima a pálya, akkor a Ferrari pilótái jól tudják kontrollálni az autót és gyorsak, de ahogy az év elején is mondtam, Hamilton nem érzi magát komfortosan ebben az autóban. Ez egy ideges, kiszámíthatatlan masina, és a negatív tulajdonságai hamar világossá váltak. Leclerc olyan régóta vezet már Ferrarit, hogy hozzászokott a gyenge autókhoz, és ezért tudja legyőzni Hamiltont” – mondta zárásként Montoya.

Ehhez az egész nyilatkozathoz annyit azért érdemes hozzátenni, hogy a kolumbiai expilóta egy online pókeroldalnak nyilatkozott, így a szavait talán érdemes elosztani kettővel, bár tény, hogy azért vannak benne igazságok.