Andrea Kimi Antonelli fejlődésében kulcsszerepet játszik Peter „Bono” Bonnington, és Juan Pablo Montoya szerint az olasz versenyző eredményeit nem lehet elválasztani a tapasztalt versenymérnök munkájától.
A Mercedesnél dolgozó Bonnington neve évekig összeforrt Lewis Hamilton sikereivel, Montoya pedig úgy látja, ez a háttér most Antonellinek ad komoly lendületet. A kolumbiai a The Chequered Flag podcastben beszélt arról, hogy a fiatal olasz pilóta mögött milyen szakmai támogatás áll.
„Szerintem ebben óriási része van Bonningtonnak. Bonónak rengeteg győzelme volt Lewisszal, most pedig Kimiből farag versenyzőt, együtt dolgozik vele” – mondta Montoya.
A korábbi F1-es pilóta szerint Antonelli legnagyobb erőssége az, ahogyan támadja a pályát, és nem fél kockáztatni az időmérőn. Úgy véli, ez különösen akkor látványos, amikor a többiekhez viszonyítjuk a teljesítményét.
„Amiben Kimi igazán erős, az az agresszió szintje, határozottan vezet. Nézzék meg az időmérőt, ha összehasonlítjuk a többiekkel, ő a pálya teljes szélességét kihasználja” – fogalmazott.
Montoyát ugyanakkor meglepi George Russell hozzáállása, mert szerinte a brit minden eszközt megkap ahhoz, hogy elemezze csapattársa stílusát, mégsem próbálja meg ugyanazt a megközelítést alkalmazni legalább egy próbálkozás erejéig.
A kolumbiai szerint Russell pontosan látja az adatokat és a felvételeket, így tudja, hol és hogyan gyors Antonelli. „George-nak ott vannak a videók, az adatok és minden más, látja, mit és hogyan csinál Kimi. Egy ponton meg kellene próbálnia lemásolni. Hogy ez kényelmes-e vagy sem, az már más kérdés, de legalább egy körön ki kell próbálni, és megnézni, mi történik.”

