Lewis Hamilton Monacóban keményen bírálta a Ferrari 2026-os autóját, amit „annyira alapnak” nevezett, különösen Andrea Kimi Antonelli Mercedeséhez képest. A brit szerint komoly különbség van a két konstrukció szintje között.
Hamilton a hercegségben egymás után másodszor végzett Antonelli mögött, aki a helyét vette át a Mercedesnél. A Ferrari ugyan öt dobogót szerzett az első hat futamból, Monacóban azonban a piros zászló előtt több mint fél percre volt a bajnoki éllovastól.
Az időmérőkön átlagosan négy és fél tizedmásodperc a lemaradásuk a Mercedeshez képest az első hat verseny alapján. A brit szerint nem csupán motorhátrányról van szó, hanem az alváz terén is érezhető a különbség.
Newey másképp látta
A monacói hétvégén ritka vendég tűnt fel a paddockban. Adrian Newey, az Aston Martin csapatfőnöke és tervezője először jelent meg futamon az Ausztrál Nagydíj óta. Melbourne-ben a rajtrácson szinte rátapadt a Ferrari autójára, és a jelek szerint Monacóban is hosszan tanulmányozta az SF-26-ot.
Jorge Peiro újságíró beszámolója szerint Newey egy ideig a bokszutcában állt, és mereven figyelte a vörös autót. Ez aligha utal arra, hogy egy „alap” konstrukciót látott volna. Az SF-26-ot a szakmában évek óta a Ferrari leginnovatívabb autójaként emlegetik, különösen a hátsó részen bevetett megoldások miatt, ahol forgó hátsó szárny és egy különleges kipufogóelem is megjelent - jelenti az F1 Oversteer.
Newey már Melbourne-ben is vázlatot készített a Ferrari első szárnyáról a jól ismert jegyzetfüzetébe, ami szintén azt jelzi, hogy komolyan foglalkoztatja a maranellóiak megoldása.
Nem csak a motor számít
Monacóban sokan éppen a Ferrari erős alvázában látták az esélyt, mivel a pálya karakterisztikája kevésbé emeli ki a motorerőt. A végén mégis a Mercedes bizonyult a legjobbnak, ami arra utal, hogy nem pusztán az erőforrásukra támaszkodnak.
A Ferrari jelenleg 2. a konstruktőri bajnokságban. Ha sikerül csökkenteniük a jelentős lóerőhátrányt, minden esélyük megvan arra, hogy elsőként szorongassák meg a Mercedest.

