Lando Norris szerint a McLaren már nem élvez olyan határozott előnyt a Red Bull-lal szemben, mint korábban az idei szezonban. Az osztrák istálló az Olasz Nagydíjon bevezetett padlólemez-fejlesztése óta két győzelmet is aratott Max Verstappennel, és bár ezek alacsony leszorítóerőt igénylő pályákon születtek, Norris úgy véli, riválisuk most már "valódi kihívót" jelent más helyszíneken is.
"Ha visszatekintünk a szezon elejére, az első hat-hét futamon versenygyőzelmekért küzdöttek, és velünk harcoltak az egyéni bajnokságban" – idézte fel a brit versenyző. "Aztán hoztunk néhány fejlesztést, amivel előrébb léptünk. Pár hete viszont ők is fejlesztettek, és úgy tűnik, ez visszahozta őket a mi szintünkre."
A McLaren pilótája szerint Verstappen lesz az egyik legfőbb kihívójuk a hétvégi Szingapúri Nagydíjon. "Számítunk rá, hogy különösen vele lesznek csatáink" – fogalmazott.
A brit csapat a konstruktőri bajnoki címet is bebiztosíthatja ezen a hétvégén. Norris szerint előnyük nagysága nemcsak a versenyképes autónak, hanem két következetesen teljesítő pilótájuknak is köszönhető.
"Nyilvánvalóan kell a legjobb autó" – magyarázta. "Szerintem ez a futamok 95 százalékában meg is volt. Persze akadtak kivételek, mint például legutóbb Monzában, ahol nem voltunk elég gyorsak. Bakuban lett volna tempónk, de nem végeztünk elég jó munkát. De Monzában tényleg hiányzott a sebesség."
"Konstruktőrként az is fontos, hogy két jó pilótánk van. Több csapatnak is remek versenyzőpárosa van, de – bár nem szívesen mondom – egyikük sem tudott olyan rendszeresen jó eredményeket szállítani, mint Oscar és én. Persze nekünk könnyebb dolgunk van, hiszen gyakran a mezőny előtt járunk, így bizonyos szempontból egyszerűbb a feladatunk, mint másoknak."
A tavalyi szingapúri győztes Norris bizakodva várja az idei versenyt. "Tavaly nagyon erősek voltunk itt, jó futamot mentem. A 2019-es első versenyem óta szeretem ezt a pályát. Úgy tűnik, most rosszabb időjárás várható, mint az elmúlt években, de izgatott vagyok, ez az egyik kedvenc pályám a szezonban."