Lando Norris számára jóval rögösebbnek indult a 2026-os idény, mint amire a címvédés előtt számított. A brit versenyző nyíltan beszélt arról, hogy a McLaren jelenlegi csomagja nem teszi lehetővé, hogy rendszeresen a dobogós helyezésekért vagy futamgyőzelmekért küzdjenek a szezon elején.
A Kínai Nagydíj hétvégéje különösen fájdalmasan alakult számára. Norris a hatodik rajthelyet szerezte meg, ráadásul csapattársa, Oscar Piastri mögül indulhatott volna, ám végül el sem jutott a startig. A MCL40-esben a Mercedes erőforrással kapcsolatos elektromos hiba jelentkezett, amely még azelőtt megpecsételte a sorsát, hogy felállhatott volna a rajtrácsra.
Kettős kiesés már a rajt előtt
A wokingi alakulat már a felvezetés előtt észlelt problémát Norris autóján, majd percekkel a rajt előtt egy másik meghibásodás miatt Piastri versenygépét is vissza kellett tolni a rajtrácsról. Így a McLaren mindkét autója rajt nélkül búcsúzott Sanghajban, ami ritka és kellemetlen helyzet egy élcsapat számára.
Norris pályafutása során most fordult elő először, hogy egy nagydíjon nem tudott elrajtolni. Piastri számára sem alakul eddig simán az év, ugyanis az Ausztrál Nagydíjon a rajtrács felé menet történt baleset miatt esett ki, így idén eddig csak a sanghaji sprinten tudott versenytávot teljesíteni.
A címvédő két futam után mindössze 15 ponttal áll, ami komoly hátrányt jelent a világbajnoki küzdelemben, ám szerinte a nehéz hétvégék sem telnek el tanulságok nélkül.
„Ez így is egy olyan hétvége volt, amely során rengeteget tanultunk. Már a múlt heti, melbourne-i forduló óta megértettünk bizonyos dolgokat” – mondta Norris, majd arról is beszélt, hogy a technikai háttér feltérképezése kulcskérdés számukra.
„Most az is világossá vált, hogy jobban kell értenünk a motorcsomagot, és néhány változtatásra is szükség van. Azt is tudjuk, hogy az autó jelenleg nincs azon a szinten, amely a dobogóért vagy a győzelemért való harcra lenne elegendő.”
Reálisan látják a helyzetet
A brit versenyző szerint a McLarennél senki nem ringatja magát illúziókba, mindenki tisztában van azzal, mekkora munka áll még előttük.
„Tudjuk, hogy rengeteg munka vár ránk, függetlenül az eddigi problémáktól. A csapat pontosan látja, hol tartunk, és nagyon reálisan kezeli a helyzetet, így mindenki keményen dolgozik” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy a 2025-ös bajnoki szezon során is hatalmas energiákat mozgósítottak, ám most talán még nagyobb a nyomás rajtuk. „Tavaly is sokat dolgoztak, de most talán még többet. Tudják, milyen irányba kell elindulnunk ahhoz, hogy visszatérjünk arra a szintre, amelyről úgy gondoljuk, hogy képesek vagyunk elérni.”
A Japán Nagydíj után rövid szünet következik, amely Norris szerint kapóra jöhet a fejlesztések felgyorsításához.
„Minden év más, semmire sincs garancia, de nagyon bízom a csapatban, hogy a mostani helyzetből képesek leszünk fordítani” – jelentette ki. „A szezon még nagyon hosszú. Japán után lesz egy kisebb szünet, ami talán jót tesz nekünk, mert több időnk lesz bizonyos területek megértésére és néhány fejlesztés korábbi bevetésére az autón.”
A címvédő nem mondott le arról, hogy később ismét az élmezőnyben harcoljon.
„Még ha nem is ilyen kezdésről álmodtunk, továbbra is hiszek a csapatban. Tudunk javulni, idővel dobogókért küzdeni, és talán a szezon későbbi részében futamokat is nyerni. Szeretnék hinni ebben. A rajt nehéz volt, de bízom bennük.”
