Hegedűs László|2025. 12. 04. 12:18
A McLaren pilótája nem kérne csapatutasítást, még akkor sem, ha ezzel bukná is a világbajnoki címet.

Lando Norris számára elérkezett az igazság pillanata, ugyanis a 2025-ös szezon utolsó hétvégéjére úgy érkezett meg Abu-Dzabiba, hogy 12 pontos előnnyel vezeti a világbajnoki tabellát Max Verstappen előtt. A brit pilóta most először harcolhat a Forma–1 koronájáért, ám a szezon hullámzó teljesítménye miatt sokan kíváncsiak, vajon melyik Norris jelenik majd meg a döntő futamon: az, aki a nyár végén és ősz elején szinte verhetetlen volt, vagy az, aki időnként saját hibáival veszítette el a biztosnak tűnő pontokat.

A szezon első felében Oscar Piastri tűnt kiegyensúlyozottabbnak a McLarennél, főleg Norris hibái miatt. A zandvoorti motorhiba azonban mintha fordulópont lett volna a két csapattárs között: Norris ott újra összeszedettnek tűnt, míg Piastri azóta több kritikus pillanatban is hibázott. Ennek ellenére Norris sem volt makulátlan, elég csak a Las Vegas-i első kanyarra vagy a katari időmérőre gondolni, ahol ismét megingott a koncentrációja.

„Nem kérek csapatutasítást”

A szezonzáró hétvége előtt Norris higgadtan nyilatkozott az esélyeiről és a felkészüléséről. „Ugyanúgy állok ehhez a hétvégéhez is, mint bármelyik másikhoz” – mondta az Abu-Dzabiban tartott sajtótájékoztatón. – „Ahogy mindig, most is kielemeztük az előző versenyhétvégét, megnéztük, mi működött jól, mi nem, hol hibáztunk, és mit kell javítanunk.”

Arra a kérdésre, hogy melyik hibáját bánja leginkább a szezon során, nem kertelt: „Kanadában elrontottam, az sok pontomba került, és Kínában is hibáztam az időmérőn.”

A legérzékenyebb kérdés természetesen nem maradhatott el: mi történne akkor, ha a futam végén Piastri előtte haladna, és ezzel Verstappené lenne a világbajnoki cím?

„Erről eddig nem beszéltünk a csapattal” – válaszolta. – „Őszintén szólva, örülnék, ha ilyen helyzetbe kerülnénk, de nem hiszem, hogy kérném Oscart, hogy engedjen el. Ez az ő döntése lenne, hogy meghallgatja-e a csapat esetleges kérését. Én biztosan megtenném, de ez csak én vagyok. Viszont ha rajtam múlna, nem kérném, és nem is akarom kérni, mert nem érzem úgy, hogy szükség lenne rá. Ha végül emiatt Max lenne a bajnok, akkor gratulálok neki.”

A brit versenyző tehát egyértelműen elutasítja a csapatutasítás gondolatát, még akkor is, ha ez az első világbajnoki címébe kerülhet. A döntés azonban adott esetben nemcsak rajta, hanem a McLarenen és Piastrin is múlhat majd.

Élő közvetítés