A Szingapúri Nagydíj sprintversenyének utolsó körében Lando Norris a belső íven próbált bevetődni Oscar Piastri mellé, az incidens következtében azonban összecsaptak. A wokingi csapat autói a 4. és 5. helyen haladtak, ám az ütközés után végül csak az egyik autó tudott pontot szerezni.
A kiesett pontok súlyos árat jelenthetnek a konstruktőri bajnokságban. A számítások szerint Norris hibája akár 7,5 millió fontjába (körülbelül 3,6 milliárd forintjába) is kerülhet a McLarennek, amennyiben emiatt veszítik el a 3. helyet a Red Bull-lal szemben.
A két versenyző nem először talált egymásra a távol-keleti pályán, a tavalyi Szingapúri Nagydíj rajtjánál szintén összeértek, ami komoly vitákat váltott ki a csapatsorrendről. Norris a mostani sprint után először szarkasztikusan nyilatkozott, később azonban elnézést kért a megmozdulásáért.
Belső szankciókra számíthat a brit
A bocsánatkérés ellenére Jolyon Palmer szerint a McLaren házon belüli büntetéssel sújthatja a pilótát - számolt be róla a F1 Oversteer. „Tavaly hatalmas témát szolgáltattak a papaya-szabályok és a következmények, pedig akkor csak egy egészen kis koccanás történt köztük a rajt után” – emlékeztetett a Channel 4 szakértője.
„Norrisnak akkor belső büntetést kellett fizetnie a megbeszéléseken, amit később eltöröltek, mert a csapat úgy ítélte meg, hogy a következő austini sprinten történt ütközésért már Piastri volt a hibás” – tette hozzá Palmer.
„Kíváncsi vagyok, hogy a mostani esetnek lesznek-e tartós következményei a McLarennél. Úgy vélem, ha hoznak is döntést, az csak valami apróság lehet, például az időmérős pályára gurulási sorrend megváltoztatása. Nyilvánvalóan nem fogják elgáncsolni azt a versenyzőt, aki a pontjaik többségét szerezte, viszont mindenképpen egyértelművé akarják tenni, hogy a két autó célba érése az elsődleges cél” – fogalmazott a korábbi pilóta.
Martin Brundle úgy véli, Norris alapos fejtágítást kapott a csapatvezetéstől a Piastrival való ütközés miatt. Ez a hiba akár a konstruktőri negyedik helyre is visszavetheti a gárdát, alig tizenkét hónappal azután, hogy a McLaren egyéni és konstruktőri címet ünnepelhetett.
