Kiss Sándor|2026. 02. 05. 17:31
A címvédő Norris szerint a motivációja mit sem csökkent, stílusa pedig marad a régi.

Lando Norris a tavalyi év végén történelmet írt, amikor megszerezte első Forma–1-es világbajnoki címét, méghozzá egy végletekig kiélezett párharcban Max Verstappen ellen. A brit versenyző számára most a címvédés lehet a cél, és bár nagy tisztelettel beszél négyszeres bajnoki riválisáról, egyvalamihez ragaszkodik: nem fogja megváltoztatni azt a megközelítést, amely tavaly a csúcsra repítette.

A McLaren versenyzője elárulta, hogy ugyan komoly eredményt ért el, ez nem okozott benne semmiféle elégedettséggel párosuló hátradőlést.

„Az ambícióm ugyanaz, mint egy évvel ezelőtt. Továbbra is győzni akarok. Ha mostantól semmit nem nyernék, akkor is büszke lennék arra, amit elértem, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé érdekelne az idei év. Éppen ellenkezőleg” – nyilatkozta a Motorsportnak adott interjúban.

A 26 éves brit pilóta szerint az előző szezon nemcsak sikert, hanem fejlődést is hozott a számára, főként mentálisan. Kiemelte, hogy rengeteget tanult a hullámvölgyek és csúcspontok kezeléséről, ami még magabiztosabbá tette.

„Régen olyan típus voltam, aki csak akkor hitte el, hogy képes valamire, ha már megcsinálta. Most már tudom, hogy képes vagyok győzni, és ez megerősített” – fogalmazott.

Bár Norris immár világbajnokként vág neki a 2026-os szezonnak, elmondása szerint nem akar másokat másolni, legyen szó akár olyan legendákról, mint Michael Schumacher, Lewis Hamilton vagy épp Max Verstappen.

„Nem tudom, hogy ők hogyan gondolkodtak a bajnoki címük után, de az biztos, hogy én másképp közelítem meg a dolgokat, mint például Max. Vannak dolgok, amiket csodálok benne, és szeretném, ha egy kicsit én is olyan lennék, de közben a saját utamat keresem” – mondta, majd hozzátette, hogy számára a csapat közös sikere legalább annyira fontos, mint a saját eredményei.

A McLarennél legalább még két évig biztosan maradó Norris úgy érzi, hogy bár erős alapokról indul, még mindig vannak olyan területek, ahol fejlődnie kell. Úgy véli, hogy ebben a mezőnyben csak akkor lehet valaki igazán versenyképes, ha közel tökéletes teljesítményt nyújt.

„Még vannak hiányosságaim, amiken dolgoznom kell. A szint már most is jó, de ebben a ligában ez nem mindig elég” – ismerte el önkritikusan.

Ami viszont biztos, hogy a motivációja mit sem csökkent. Sőt, ha lehet, még erőteljesebben hajtja előre a vágy, hogy megismételje tavalyi sikerét.

„Semmit sem vesztettem a győzni akarásomból. Ha valami történt, akkor inkább csak az, hogy még magabiztosabb lettem. És ez nemcsak rólam szól, hanem az egész csapatról. Az a legjobb érzés, amikor együtt ünnepelhetünk, amikor ők is ott állnak velem a dobogón, és együtt örülhetünk a sikernek. Ez az, ami igazán hajt” – fogalmazott.

Élő közvetítés