Miközben Max Verstappen a hétvégén a Nordschleifén versenyez GT3-as autóval, Lando Norris elárulta, hogy hozzá hasonlóan ő is szeretné kipróbálni magát más versenysorozatokban még pályafutása során.
A holland világbajnok már többször hangoztatta, hogy szeretne más kategóriákban is versenyezni, amit a múlt hétvégén meg is valósított, amikor győzelmet aratott a Nürburgringen rendezett GT3-as versenyen.
A jelenlegi 24 futamos Forma–1-es naptár ugyan kevés lehetőséget hagy más sorozatokban való indulásra, Norris azonban már most tervezi jövőbeli szerepvállalását más kategóriákban. A brit pilóta különösen a McLaren 2027-es Le Mans-i projektjében látna fantáziát.
"Nagyon szeretnék más versenyeken is indulni" – fogalmazott Norris. "Zak Brown már beszélt a McLaren Le Mans-i terveiről. Nem leszek örökké a Forma–1-ben, ki akarok próbálni más dolgokat is az életben."
A McLaren versenyzője nem teljesen járatlan a hosszútávú versenyzésben, hiszen 2018-ban Fernando Alonso csapattársaként már indult a Daytonai 24 órás versenyen. "Imádtam a daytonai élményt. Fernandóval versenyezni akkor hatalmas tapasztalat volt számomra. Legyen szó akár Le Mansról, Daytonáról vagy Sebringről, mindegyiket ki szeretném próbálni."