Verstappen eddig a teljes F1-es karrierjét a bikások kötelékében töltötte, és mostanra már 70-nél is több futamgyőzelemig és négy bajnoki címig jutott. A most 28 éves holland viszont többször is emlegette már, hogy nem akar sokáig a szériában maradni, és a pályafutásának hosszát nagyban befolyásolhatja az is, mennyire élvezi a versenyzést.
A megújult 2026-os autók kapcsán pedig nemrég elég éles kritikákat fogalmazott meg, így természetesen ismét beindultak a találgatások arról, hogy mikor inthet búcsút a sorozatnak. A Red Bullnál mindeközben Marko távozása ellenére is folytatódik a rendkívül sikeres juniorprogram, melynek egyik legújabb tagja egy szintén holland tehetség, Rocco Coronel.
A 15 esztendős pilóta még egy 2024-es teszten keltette fel Marko érdeklődését, és idén fogja megkezdeni az együléses karrierjét, immár Red Bull-juniorként. „Rocco a korához képest kivételesen teljesített” – mondta az osztrák a Viaplay által nemrég bemutatott dokumentumfilmben, amely Coronel útját követi.
„Egy GP3-as autó már önmagában is nagyon gyors, ő viszont nagyon jól ment vele. Rögtön ő volt a leggyorsabb. Biztos vagyok abban, hogy ha Max Verstappen befejezi, akkor talán már meg is van az ő utódja. Már most rendkívül érett és árad belőle a magabiztosság. Elmagyarázta, hogyan kombinálja a versenyzést és a tanulást, és együtt hamar találtunk neki egy járhatót utat.”
Coronel idén teljes szezont fog futni a spanyol F4-es bajnokságban, és a tinédzser felfedte, hogy tavaly viszonylag gyakran kapott gratuláló üzeneteket Markótól, akiről ugye tudható, hogy híresen nehéz lenyűgözni. „Ez igazán pozitív, mert tudomásom szerint általában senkit sem szokott ilyen hamar dicsérni.”
-crop-1200x800.jpg)