Motorsport.hu|2025. 11. 14. 14:59
Sergio Pérez szerint nagyon nincs rendben, ha a szurkolók tiszteletlenül kezelneke gy futamgyőztest.

Lando Norris hetek óta elképesztő formában versenyez, hiszen domináns győzelmet aratott Mexikóban, majd Brazíliában is megállíthatatlannak bizonyult. A brit rajongói érthető módon ünnepeltek, a helyi közönség azonban korántsem fogadta ilyen lelkesedéssel a teljesítményét, mindkét futamon hangos füttyszóval és pfújolással reagáltak a McLaren pilótájára.

Sergio Pérez szerint ez már túllépett egy határon. A mexikói pilóta úgy véli, a nézők részéről tiszteletlenség a győztest kifütyülni, még akkor is, ha a helyi érzelmek vagy csalódottság ezt diktálná. Pérez a Reutersnek nyilatkozva elmondta, a futam győztesét mindig megilleti a tisztelet, függetlenül attól, ki melyik versenyzőnek drukkol.

A brit pilóta szezonja egyébként korántsem indult jól - több apró, de fájdalmas hiba miatt komoly hátrányba került csapattársával, Oscar Piastrival szemben. Az ausztrál addig stabilabb és gyorsabb is volt, így jelentős előnyt épített fel.

A nyári szünetet követően azonban Norris teljesen új szintre kapcsolt. A McLaren olyan fejlesztéseket vitt pályára, amelyekkel a brit sokkal komfortosabban tudott vezetni, és látványosan megnőtt a tempója. Hollandia ugyan motorhiba miatt nem hozott pontot, de az azt követő futamokon Norris sorra szállította az eredményeket, Mexikóban pedig átvette a bajnoki vezetést Piastritól.

A brazíliai győzelem tovább növelte az előnyét, jelenleg 24 ponttal vezet, és a legjobb pozícióból várja a hajrá futamait.

Pérez: „A szenvedély jó, de a tisztelet elengedhetetlen”

A két utóbbi futamon tapasztalt ellenséges fogadtatás Pérez szerint rossz üzenetet közvetít:

„Nem ez a módja a dolgoknak. Aki nyer, azt tisztelni kell, még akkor is, ha nem a kedvencük. A szurkolókban rengeteg érzelem van, de mindennek van határa.”

Pérez hozzátette, érti, hogy a nézők hevesen reagálnak, de a riválisok kifütyülése nem fér bele abba a sportágba, amelynek egyik alapja a kölcsönös elismerés.

A VCARB belső vizsgálatot indított egy botrányos jelenet miatt

A közvetítésekben feltűnt, hogy a Racing Bulls egyik csapattagja a közönséget buzdította a pfújolásra. A csapat ezt követően gyors reakcióban belső vizsgálatot indított, majd közleményt adott ki:

„A helyzetet házon belül kezeltük. A versenyzés szeretete és az egymás iránti tisztelet nálunk alapérték, mind a pályán, mind azon kívül.”

Bár Norris remek helyzetben van, Las Vegasban korábban nem brillírozott a McLaren, ám egy újabb győzelem vagy erős eredmény akár a vb-cím kapujába is repítheti.