Sergio Perez, aki jövőre már a Cadillacnél folytatja pályafutását, megdöbbentő őszinteséggel nyilatkozott a Red Bullnál szerzett tapasztalatairól és a Max Verstappen mellett töltött időszak kihívásairól. A Sky Sports F1 műsorában a mexikói részletesen beszélt az osztrák istálló könyörtelen kultúrájáról.
A tapasztalt pilóta először Liam Lawson és Juki Cunoda helyzetére reflektált, akik hasonló nehézségekkel szembesültek, mint ő egykor: "Nem szeretek más versenyzőket kritizálni, hiszen pontosan tudom, min mennek keresztül. Amikor aláírtam a távozásomat a Red Bulltól, az első gondolatom az volt: sajnálom azt, aki ide érkezik. Nekem sikerült túlélnem, de ez egy rendkívül nehéz környezet."
Pérez, aki 2021-ben csatlakozott a Red Bullhoz, sosem titkolta, mennyire embert próbáló feladat Verstappen ellen versenyezni egy olyan közegben, amely a holland köré épült. "Max mellett lenni hihetetlenül összetett kihívás, amit kívülről nehéz megérteni. Rengeteg mindenről beszélhetnék, de egyszerűen fogalmazva: ez egy kifejezetten nehéz munka egy versenyző számára" – fogalmazott a mexikói.
"Egyetlen pilóta sem lenne képes ott hosszú távon fennmaradni. Teljesen mindegy, hogy Hamiltont, Leclerc-t vagy bárki mást ültetnének oda, mindannyian ugyanúgy megszenvednék" – jelentette ki határozottan.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy az autó és a csapat teljes mértékben Verstappen vezetési stílusához igazodik, ami szinte lehetetlenné teszi más pilóták számára az alkalmazkodást. "Versenyzőként rendkívül frusztráló, hogy folyamatosan a vezetési technikán kell gondolkodnod. És amikor állandóan ezen jár az eszed, már tudod, hogy baj van" – utalt Pérez a kialakult helyzetre.
Pérez nyilatkozata rávilágít arra, hogy a Red Bullnál minden Verstappen köré optimalizált – a műszaki fejlesztésektől kezdve a csapaton belüli hierarchián át egészen a pszichológiai menedzsmenten keresztül. Ez a környezet pedig láthatóan csak a négyszeres világbajnok számára jelent ideális közeget.
