Oscar Piastri az idény második felében még komoly esélyesnek tűnt a világbajnoki címre, különösen azután, hogy megnyerte a Holland Nagydíjat, és 34 pontos előnyre tett szert. Azóta azonban megtorpant, és a szezon utolsó futama előtt már nemcsak csapattársa, Lando Norris, hanem Max Verstappen is előtte áll az összetettben.
A McLaren ausztrál versenyzője azóta csak két dobogós helyezést tudott felmutatni, míg Norris lendületbe jött, és jelenleg 16 ponttal előzi meg Piastrit. Ráadásul a Red Bull négyszeres világbajnoka, Max Verstappen is négy ponttal előtte jár, így az Abu-Dzabi Nagydíjra már csak matematikai esélye maradt az ausztrálnak.
A katari verseny után Piastri nem rejtette véka alá csalódottságát, ami nem kerülte el a szakértők figyelmét sem. Ralf Schumacher, a Forma–1 egykori versenyzője, aki ma már szakkommentátorként dolgozik, úgy látja, Piastri nem igazán örülne, ha Norris ünnepelhetne a szezonzárón.
„Piastri szemszögéből nézve biztos vagyok benne, hogy annak drukkol, hogy Verstappen legyen a világbajnok. Senkinek sem jó érzés, ha a saját csapattársa nyeri meg a címet” – mondta Schumacher a német Formel1.de-nek adott nyilatkozatában.
A német exversenyző szerint azonban Piastri csak magára vethet, amiért most hátrányból várja az idényzárót.
„Egy ponton minden az ő kezében volt, de elrontotta. Sokan "jégembernek" hívták, mert nem mutatott érzelmeket, de ez nem volt igaz. Valójában nem tudta kezelni a nyomást” – fogalmazott Schumacher, utalva azokra a pillanatokra, amikor Piastri hibázott a kulcsfontosságú futamokon.
Ami az Abu-Dzabi Nagydíjat illeti, Schumacher szerint Norrisnak kedvezhet a pálya karakterisztikája.
„Még ha Piastri fel is tud javulni, én személy szerint úgy gondolom, hogy Norris lesz a jobb ezen a hétvégén, mert ez a pálya jobban fekszik neki” – tette hozzá, kiemelve, hogy a brit pilóta lendületben van, miközben Verstappen is ott liheg a nyakukban.
