Nehéz szezonkezdeten van túl a Red Bull, ráadásul jelenleg mindössze a hatodik helyen állnak a konstruktőri tabellán az Alpine-nal holtversenyben, így kritikus fontosságú lesz a Miami Nagydíjra érkező fejlesztési csomag. Laurent Mekies úgy véli, a holland pilóta jövője szinte kizárólag a technikai háttéren múlik, ezért a Milton Keynes-i alakulat minden erejével a jelenlegi autó felgyorsításán dolgozik, remélve, hogy ezzel meggyőzhetik a maradásokról.
„Azzal foglalkozunk, hogy gyors autót építsünk, hiszen ha ez sikerül, akkor nem is kérdés, mit csinál Max a jövő évben” – mondta a csapatfőnök a Beyond the Grid podcastben, majd hozzátette: „Éppen ezért most kizárólag erre fókuszálunk, és egyáltalán nem a jövőbeli pilótapiacon rágódunk.”
A négyszeres világbajnok korai visszavonulásáról szóló pletykák egyáltalán nem alaptalanok, ugyanis a bahreini előszezoni tesztek óta folyamatosan és nyíltan bírálja az új szabályrendszert. A megváltozott hibrid-korszakot korábban szteroidokon nevelt Formula E-hez és kifejezetten versenyzésellenes iránynak nevezte, miközben a nyilatkozataiból egyértelműen kiderült, hogy egyre kevésbé élvezi a sorozatot, ami érthető módon komoly aggodalommal tölti el az istálló vezetését.
Szabálymódosítások hozhatják el a fordulópontot
A tiszta tempó hiánya mellett a biztonság és a versenyzés minősége is központi témává vált az aktuális szezonban. Oliver Bearman szuzukai 50G-s balesete után több versenyző, köztük maga Verstappen is azonnali szabálymódosításokat sürgetett az év hátralévő részére, ami Mekies szerint tökéletes alkalom arra, hogy a sportág visszanyerje a legkritikusabb pilóták bizalmát. A szakember meg van győződve arról, hogy az F1 képes reagálni ezekre a kihívásokra, sőt, a megfelelő lépésekkel visszahozhatják a klasszikus, határon autózós küzdelmeket.
„Teljes mértékben bízom abban, hogy a sportág rendelkezik a megfelelő eszközökkel a szabályok finomhangolásához, így visszatérhetünk a padlógázos időmérőkhöz, miközben megtartjuk a versenyzés eddig látott pozitívumait” – fogalmazott, miközben úgy vélte, a változtatásokkal a holland hozzáállása is azonnal megváltozhat:
„Ha ezt meglépjük, biztos vagyok benne, hogy Max is látni fogja a lényeget, vagyis azt, hogy továbbra is a világ huszonkét legjobb pilótája ellen küzdhet a bolygó leggyorsabb autóiban, ő pedig a lelke mélyén egy igazi vérbeli versenyző.”

