|2026. 03. 16. 13:46
George Russell testközelből nézte végig a maranellóiak parázs küzdelmét, de a leintést követő szavai hatalmas vitát generáltak a közösségi médiában.

Hatalmas port kavart a közösségi oldalakon George Russell legutóbbi megnyilvánulása, amit azt követően tett, hogy páholyból figyelhette végig Charles Leclerc és Lewis Hamilton elképesztő házon belüli csatáját. A Mercedes versenyzője közvetlen közelről követte a két SF-26-os pengeváltását, amely végső soron Andrea Kimi Antonelli futamgyőzelmét is elősegítette a hétvége során.

A szavak, amelyek tüzet gyújtottak

A brit versenyző eredetileg csupán arról beszélt, mennyire meglepte a két vörös autó ádáz küzdelme.

„Csak ültem, és vártam, hogy a két Ferrari összeütközzön. Hogyan csinálták, hogy végül nem mentek egymásnak?” Később még hozzáfűzte: „Ez volt az egyik legagresszívabb versenyzés, aminek szemtanúja voltam, vagy amiben részt vettem. Talán kicsit jobban élveztem volna, ha Antonelli nem húz el tőlünk, ráadásul a Ferrarikat is nehéz volt megelőzni.”

A két Ferrari ütközéséről szóló mondat azonban szabályos lavinát indított el a szurkolók körében, akik szerint semmi szükség nem volt arra, hogy ilyet nyilatkozzon a Mercedes versenyzője. Sokan úgy vélték, a monacói és a hétszeres világbajnok egyszerűen olyan tisztelettel viseltetett egymás iránt, ami a bírálók szerint a brackley-iek pilótájából teljesen hiányzik.

„Őszintén remélem, hogy Antonelli mostantól rendszeresen tönkrever” - írta az egyik feldühödött rajongó, mások pedig röviden csak arrogánsnak és nagyképűnek bélyegezték Russellt, mondván a puszta szerencsének köszönhette a pozícióját.

Persze hamar megérkeztek a védelmező hangok is a különböző kommentszekciókba. A hűvösebb vérmérsékletű véleményformálók szerint teljesen felesleges energiát pazarolni azokra a megnyilvánulásokra, amelyek zsigerből, a puszta szimpátia alapján születnek.

Hozzászólok
(3)