George Russell biztos benne, hogy a Mercedes erős autót épített a 2026-os Forma–1-es szezonra, ám határozottan elutasította azokat a feltételezéseket, melyek szerint máris ő lenne az idei világbajnoki cím első számú várományosa.
A királykategória idén teljesen új technikai szabályrendszert vezetett be, amely mind a karosszériát, mind az erőforrásokat érinti, így mivel mindenki tiszta lappal indult, a jelenlegi erőviszonyok megjóslása inkább tippelgetésnek tűnik, mintsem megalapozott elemzésnek.
A várakozások mindenesetre magasak a Mercedesnél, ugyanis a német márka a legutóbbi nagy motorváltáskor, 2014-ben dominált, és az azt követő nyolc bajnoki címet is bezsebelte. Az optimizmust tovább növeli, hogy a múlt heti barcelonai teszten is ők teljesítették a legtöbb kilométert.
A brackley-i alakulat gyűjtötte a legtöbb adatot, Russell csapattársa, Andrea Kimi Antonelli pedig még egy teljes versenyszimulációt is gond nélkül teljesített. Andrew Shovlin mérnökigazgató szerint ennél jobb három napban nem is reménykedhettek volna.
Ez a teljesítmény azt eredményezte, hogy a fogadóirodáknál Russell lett az idei cím legfőbb esélyese, különösen a 2025-ös szezonja után, amikor a negyedik helyen végzett a pontversenyben, és sokak szerint a mezőny legjobbja volt Max Verstappen mögött. A brit versenyző azonban óvatos marad a riválisokkal szemben, hiszen még hátravan két hét tesztelés Bahreinben a március 6. és 8. közötti Ausztrál Nagydíj előtt.
A Mercedes 2026-os autójának bemutatóján a brit pilóta igyekezett reálisan értékelni a helyzetet.
"Nyilvánvalóan még csak három napot vezettük az autót, és nagyon korai szakaszban vagyunk, de nem tűnik katasztrófának a helyzet, ami máris bónusz" – mondta az ötszörös futamgyőztes, majd rátért az autó alapvető tulajdonságaira.
"Őszintén szólva az ilyen korai napokon általában érezni lehet, ha egy autó nagyon rossz, és azonnal ki lehet emelni a negatívumokat, de nem hisszük, hogy most ez lenne a helyzet. Hogy világbajnok autó-e? Ezt még túl korai lenne kijelenteni" – fogalmazott, miközben kitért arra is, hogy a vetélytársak teljesítménye sem hagyta hidegen a csapatot.
Russell külön kitért az egyik legnagyobb riválisra, akik idén már saját motorral indulnak. "Eléggé meglepett minket, amit néhány riválisunktól láttunk, különösen a Red Bull erőforrása tűnik nagyon meggyőzőnek, figyelembe véve, hogy motorgyártóként teljesen új, ugyanakkor megbízható csapatról van szó" – ismerte el sportszerűen, majd hozzátette:
"Szóval gratulálok nekik. Nekünk nagyon megbízható tesztünk volt, de várnunk kell, hogy kiderüljön, az autó beváltja-e a hozzá fűzött reményeket."
A jelenlegi helyzet merőben eltér a 2022-estől, amikor a talajhatású autók bemutatkozása egybeesett Russell első Mercedes-szezonjával. Akkor a csapat dominanciája megszakadt, ugyanis a német márka egy kiszámíthatatlan autót épített, amely komoly delfinezéstől szenvedett. Ez hosszú időre visszavetette őket, a bajnoki címek pedig a Red Bullhoz vagy a McLarenhez vándoroltak. Most azonban Russell úgy véli, hogy a Mercedes egy kezes, jól vezethető autót alkotott.
"2022-ben senki sem számított a delfinezésre, így most sem lehet kizárni mindent. Ugyanakkor pozitív érzésekkel távoztunk Barcelonából, mert az autó úgy reagált, ahogy vártuk" – magyarázta, rámutatva az egyik legfontosabb technikai részletre, a korrelációra. "Az autóból érkező aerodinamikai adatok egyeznek a szimulátorban látottakkal, és a viselkedése is összhangban van az ott tapasztaltakkal. Csapatként ilyet 2021 óta nem éltünk át."
A pozitív jelek ellenére a brit pilóta továbbra is óva int a túlzott magabiztosságtól.
"Szóval minden tervezett célt teljesítünk, amit ki akartunk pipálni, de nem írhatjuk le a riválisokat, mert ahogy mondtam, sok szó esett arról, hogy a Red Bull motorja nem lesz az igazi az első évben, de a látottak alapján határozottan jó munkát végeztek" – elemezte a helyzetet, majd kitért az olasz riválisra is.
"A Ferrari erőforrása megbízhatónak tűnik. Sok kört tettek meg nem a teszten, és a motor szempontjából a Haas is rengeteget ment a Ferrari egységével. Az igazság az, hogy jó csata elé nézhetünk, de elégedettek vagyunk azzal, amit tapasztaltunk."
Bár a 27 éves versenyző igyekszik csillapítani a várakozásokat, szavaiból érződik a magabiztosság, hogy végre megszerezheti első világbajnoki címét. Amikor szembesítették azzal, hogy sokan őt tartják a favoritnak, Russell higgadtan reagált.
"Hogy őszinte legyek, semmit sem éreztem, amikor ezt hallottam. Ahogy már régóta mondom, készen állok a világbajnoki küzdelemre, és függetlenül attól, hogy favoritnak tartanak-e vagy sem, ez semmit sem változtat a hozzáállásomon" – jelentette ki határozottan.
"Most sok dolgot kell nagyon gyorsan megtanulnunk, de úgy érzem, ezt ki tudom használni, és bízom magamban, valamint a csapatomban" – zárta gondolatait a Mercedes pilótája.
