Zsinórban ötödik futamgyőzelmét aratta a Forma–1-es Monacói Nagydíjon Andrea Kimi Antonelli, a nemzetközi sajtó pedig szuperlatívuszokban beszél a Mercedes pilótájáról. A pole pozíciót magabiztosan győzelemre váltó tizenkilenc éves versenyző ezzel a hercegség történetének legfiatalabb futamgyőztese lett.
A La Gazzetta dello Sport egyenesen Monte-Carlo új királyának nevezte a pilótát. Az olasz lap kiemelte, egy tizenkilenc éves versenyző állhatott fel a világ leghíresebb dobogójának legfelső fokára, ezzel pedig ő lett a Forma–1 történetének legfiatalabb pilótája, aki nyerni tudott a szűk utcai aszfaltcsíkon.
"Antonellivel kapcsolatban lassan elfogynak a szuperlatívuszok. A tökéletességet megközelítő szezonjában talán ez volt az eddigi legjobb teljesítménye" – írta a BBC. Az L'Equipe eközben azt emelte ki, hogy a pilóta mindenféle hezitálás nélkül húzta be az első monacói sikerét.
Ezzel az eredménnyel a Mercedes versenyzője már hatvanhat ponttal előzi meg Lewis Hamiltont a világbajnoki tabellán, csapattársa, George Russell lemaradása pedig hatvannyolc egység. A francia sportnapilap szerint ez a különbség már most hatalmas űrnek számít.
Káosz a mezőnyben
Miközben az élen zavartalanul zajlott a verseny, a mezőnyben drámai fordulatok követték egymást. A négyszeres világbajnok Max Verstappen már a rajtnál hatalmasat hibázott, így visszaesett a mezőny végére, később pedig fel is kellett adnia a futamot.
A hazai pályán versenyző Charles Leclerc hétvégéje szintén rémálomszerűen alakult. A Ferrari pilótája már a futam közben is frusztráltan panaszkodott a csapat stratégiájára a rádióban. A La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint a Scuderia először egy kettős bokszkiállásnál zavarodott össze, a végső csapást pedig maga a versenyző vitte be.
"A monacói pilóta az újraindításnál hibázott, durván a falnak csapódott, majd tíz körrel a leintés előtt piros zászlós megszakítást okozott" – foglalta össze az eseményeket az olasz lap. A spanyol Marca mindehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy az eredményeket tekintve továbbra is ez Leclerc egyik legrosszabb helyszíne.
Hamilton mentette a menthetőt
Az olasz istálló becsületét végül Lewis Hamilton mentette meg. A hétszeres világbajnok egy öt másodperces büntetés ellenére is felállhatott a dobogó második fokára, amivel a bajnokságban is feljött a második helyre.
A Red Bull Racing egyetlen talpon maradt autójával Isack Hadjar hozta el a bronzérmet, bár ehhez a szerencsére is szüksége volt. A francia-algériai pilóta a negyedik helyen ért célba, ám honfitársa, Pierre Gasly büntetése miatt végül felléphetett a dobogóra.
A futam során ráadásul motorproblémákkal küzdött. Az L'Equipe beszámolója szerint a pilótának valóságos kínszenvedésen kellett átesnie pályafutása második dobogós helyezéséért.
"Mintha ezt a versenyt gonosz szellemek találták volna ki, hogy próbára tegyék Isack Hadjar türelmét és kitartását" – fogalmazott a francia lap. A hivatalos végeredményre ráadásul a leintés után is majdnem két órát kellett várni, a versenybíróság ugyanis a piros zászlós fázis alatti incidensek miatt vizsgálta a Red Bullt, de végül nem osztottak ki büntetést.

