Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
Kimi Antonelli rajtbüntetéssel indul az Olasz Nagydíjon, ám Jolyon Palmer szerint egy győzelemmel eldönthetné a bajnoki címet.

Kimi Antonelli hatalmas lehetőség előtt áll az Olasz Nagydíjon, ahol egy győzelemmel lényegében eldönthetné a bajnoki címet. A korábbi F1-es versenyző, Jolyon Palmer szerint az olasz pilóta monzai sikere mentálisan teljesen összetörné a riválisait.

A Mercedes versenyzője komoly hátrányból várja a hétvégét, hiszen az autójában elvégzett motoralkatrész-cserék miatt legalább tízhelyes rajtbüntetést kap. Ez azt jelenti, hogy a legkedvezőbb esetben is csak a tizenegyedik pozícióból vághat neki a hazai futamának. Amennyiben a brackley-iek több elemet is kicserélnek, az olasz pilóta a mezőny végére szorulhat.

A csapat már korábban tudta, hogy a megbízhatósági problémák miatt elkerülhetetlen a büntetés, a taktikai időzítésre pedig a monzai pályát tartották a legmegfelelőbbnek. A helyszín hosszú egyenesei és a kemény féktávok kedveznek az előzéseknek, amiről az F1 Oversteer.

Antonelli 59 pontos előnnyel érkezik a hétvégére, miután Zandvoortban a második helyen ért célba Lando Norris mögött. Palmer úgy véli, egy büntetés után megszerzett győzelem végleg lezárná a nyitott kérdéseket.

„Ha Kimi rajtbüntetéssel is nyerni tud Monzában, akkor ő a bajnok. Merem állítani, hogy ez így van” – fogalmazott Palmer. „Ez akkora csapás lenne a mezőnynek, ami teljesen elveszi a riválisok életkedvét. Ha a saját hazai versenyén tudna győzni rengeteg előzéssel, az megsemmisítené George Russell reményeit” – nyilatkozta a szakértő.

Történelmi felzárkózás kell a győzelemhez

A Forma–1 történetében mindössze 28 alkalommal fordult elő, hogy valaki a legjobb tízen kívülről indulva nyerte meg a versenyt. Fernando Alonso, Lewis Hamilton és Max Verstappen ugyanakkor már végrehajtott hasonló bravúrt.

Alonso és Verstappen kétszer is képes volt a mezőny sűrűjéből nyerni. A holland pilóta 2024-ben a tizenhetedik helyről diadalmaskodott Sao Paulóban, két évvel korábban pedig Spában a 11. pozícióból győzött. Hamilton 2018-ban Németországban zsebelte be a trófeát a tizenegyedik helyről indulva.

A legmélyebbről John Watson tudott felzárkózni, aki 1983-ban a 22. helyről nyert Long Beach-en. Antonelli számára a győzelemhez eseménydús futamra lenne szükség, így a reális célja a dobogós helyezés megszerzése lehet.

Hozzászólok