Motorsport.hu|2025. 11. 16. 12:11
Steiner úgy véli, Piastri csak akkor maradhat a McLarennél, ha 2025-ben bajnoki címet szerez.

Günther Steiner egyenesen fogalmazott, amikor Oscar Piastri idei helyzetét értékelte, ugyanis szerinte a fiatal ausztrálnak vagy meg kell szereznie a 2025-ös világbajnoki címet, vagy elgondolkodhat azon, van-e jövője a McLarennél. A korábbi Haas-főnök úgy látja, Piastrira óriási nyomás nehezedik, hiszen első világbajnoki esélyét idén Lando Norris és a Red Bull versenyzője, Max Verstappen ellen próbálja meg kihasználni.

A szezon hajrájához érve Piastri 24 ponttal követi Norrist, és mindössze 25 pont választja el Verstappentől. A kiegyensúlyozott csatából három futam maradt hátra, ami tovább fokozza a bizonyítási kényszert az ausztrál számára.

Steiner a The Red Flags Podcast műsorában arról beszélt, hogy Piastrinak fordulópontra van szüksége.

„Ha nem lesz bajnok, szerintem könnyen találhat magának egy másik erős autót” – mondta, majd kifejtette, hogy a tapasztalatszerzés és a környezetváltás akár előnyére is válhat. „Nagyon jó versenyző, és vannak helyzetek, amikor jót tesz a váltás. Fiatal, könnyen alkalmazkodik. Szerintem meg is lépné, ha úgy alakul.”

Később hozzátette, hogy Piastrinak a két szezon közötti szünetben kellene megtalálnia azt a lendületet, amellyel 2026-ban még erősebben térhet vissza. „Csak össze kell szednie magát a tél során, és erősebben visszatérni. Ha nem sikerül, akkor talán jobban járna egy másik csapattal. De továbbra is úgy gondolom, benne van a potenciál, hogy magas szinten teljesítsen”.

Az utóbbi hetek formája ugyanakkor intő jel, hiszen Piastri az Olasz Nagydíj óta nem állt dobogón, miközben Verstappen egyre közelebb kerül hozzá a tabellán. Steiner szerint könnyen előfordulhat, hogy a holland megelőzi az ausztrált az összetett második helyért folytatott harcban.

„Miért ne? Folyamatosan egyre jobban teljesít. Ha azt állítjuk, hogy Oscar most mentálisan padlón van, akkor Max biztosan előzni fog” – magyarázta, majd emlékeztetett a Brazil Nagydíjon látott küzdeni akarásra is. „Max motivált, ezt láttuk Brazíliában is, ahol egy rosszabb edzés után összeszedte magát, és végül dobogóra állt.”

A szezon utolsó szakasza a Las Vegas-i hétvégével kezdődik november 20–22. között, amely egy háromfutamos záróhajrá nyitánya lesz – Piastri számára pedig talán az utolsó esély, hogy életben tartsa a bajnoki reményeket, és ezzel biztosítsa helyét a McLarennél.