A korábbi csapatfőnök kifejtette, egy fiatal tehetség felépítése akár 20 millió dolláros kiesést is jelenthet a konstruktőri pontversenyben, amennyiben az új versenyző nem hozza a megszokott eredményeket.
A 24 esztendős új-zélandi pilóta szerződése 2026 végén jár le, ám idei teljesítményével alaposan feladta a leckét a vezetőségnek. Lawson jelenleg a kilencedik helyen áll a pontversenyben 75 ponttal, a korábbi versenyző Martin Brundle véleménye alapján pedig a négy élcsapat mögötti mezőny egyik leggyorsabb pilótájává vált.
A Faenzában székelő istállónál Arvid Lindblad maradása szinte biztosra vehető a következő szezonban, miközben a Formula–2-ben vitézkedő Nikola Colov szintén az F1-es ülésre hajt. A bolgár fiatal tehetségét David Coulthard a korábbi legendához, James Hunthoz hasonlította, ami még inkább megnehezíti a döntéshozók dolgát.
Nem kell olcsón adnia a bőrét
A korábbi csapatfőnök a The Red Flags Podcast adásában elemzte a helyzetet, amiről az F1 Oversteer is beszámolt. A szakember úgy véli, Lawson olyan magas szinten teljesít, hogy egyáltalán nem kellene elfogadnia egy méltatlanul alacsony fizetési ajánlatot a maradásért cserébe.
„Nehéz elképzelnem, hogy elengednék Liamet a mostani formáját látva. Értem én, hogy nevelni kell a fiatalokat, de egy ponton túl felmerül a kérdés, megéri-e ez a folyamat” – nyilatkozta Steiner.
„Lehet, hogy a Red Bull megengedheti magának a kísérletezést, azonban ésszerűbb lenne megtartani egy bizonyítottan jó versenyzőt. Ha a csapat előrébb végez a bajnokságban, az anyagilag is kifizetődőbb, ő pedig idén nagyszerű munkát véggez” – fűzte hozzá a szakember.
Amikor Steinert arról kérdezték, Lawson kiköthet-e a Haas csapatánál, határozottan elutasította a felvetést. A Haas a hírek szerint Rafael Camarával és Oliver Bearmannal tervez a jövőben, Steiner szerint pedig az új-zélandi pilóta fizetési igényei amúgy is meghaladnák az amerikai együttes kereteit.
A Red Bull felnőtt csapatánál Max Verstappen és Isack Hadjar helye már biztosított a 2027-es időszakra. A Racing Bulls második üléséről viszont még nem született hivatalos döntés, így Lawsonnak egyelőre várnia kell a jövőjével kapcsolatos végleges bejelentésre.
