Hegedűs László|2026. 01. 13. 11:25
Marko szerint Montoya túl gyors volt ahhoz, hogy közben ostoba is legyen.

Juan Pablo Montoya, aki a 2000-es évek elején a Williams és a McLaren színeiben gyorsan a Forma–1 egyik legnagyobb karakterévé vált, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is feltűnést keltett. Bár hat szezon után, 2006 végén visszavonult, a kolumbiai pilóta máig emlékezetes maradt agresszív stílusáról és nyers megnyilvánulásairól.

A karrierje során Montoya már az első idényében is meghökkentő statisztikákat produkált, ugyanis a 17 versenyből 11-et nem tudott befejezni, ám a maradék hatból négyszer dobogóra állt – az Olasz Nagydíjat pedig meg is nyerte. A következő két évben már a bajnoki címért is harcolt, és többször vívott látványos csatákat Michael Schumacherrel.

Manapság saját podcastjában, a MontoyAS-ban mesél karrierje emlékeiről, nemrég pedig egy különösen bizarr történetet osztott meg a hallgatókkal. Elmondása szerint annak idején Helmut Marko, a Red Bull korábbi tanácsadója egy egészen szokatlan intézkedést javasolt neki.

„Ő volt az egyetlen, aki úgy gondolta, hogy valami nincs rendben velem – de nem pszichológushoz küldött, hanem egy gyógyítóhoz” – mesélte nevetve Montoya, majd hozzátette: „Marko szerint túl gyors voltam ahhoz, hogy ilyen ostobán vezessek. Azt mondta, a sebesség és a hülyeség nem fér meg együtt.”

A furcsa látogatásról is beszámolt, amikor ellátogatott a „gyógyítóhoz”, aki különféle tárgyakat használt az „energiák olvasására”. „Volt nála egy aranyhegyű pálca is, amivel állítólag az aurámat vizsgálta – de őszintén szólva, semmi eredményt nem tapasztaltam” – tette hozzá ironikusan.

Montoya emlékei ismét rávilágítanak arra, mennyire különleges figurák színesítették a Forma–1 világát az ezredforduló környékén – és arra is, hogy Helmut Marko már akkor is sajátos módszerekkel próbálta megérteni a versenyzők működését.

Élő közvetítés