A Miami Nagydíj jóval több lehet egy átlagos versenyhétvégénél, ugyanis a hosszú, öt hetes kényszerszünet és az érkező átfogó fejlesztések miatt sokan egyfajta újraindításként tekintenek rá. James Hinchcliffe szerint ez most valódi esélyt adhat a McLarennek arra, hogy végre komoly nyomást helyezzen a Mercedesre.
A korábbi IndyCar-versenyző és az F1 TV szakértője az F1 Nation podcastben arról beszélt, hogy a kihagyás – amely a Szaúd-arábiai és a Bahreini Nagydíj elmaradása miatt alakult ki – alapjaiban változtathatja meg az erőviszonyokat. „Szinte olyan, mintha újrakezdődne a szezon” – fogalmazott, utalva arra, hogy az első három futam adatainak feldolgozására most kivételesen sok idejük volt a csapatoknak.
A szünet ráadásul nem az egyetlen tényező, ugyanis az FIA és a Forma–1 kisebb szabálymódosításokat is bevezetett a biztonsági aggályok és csapatpanaszok nyomán, ami tovább növelheti a bizonytalanságot a sorrendben. Hinchcliffe szerint a topcsapatok mind jelentős frissítésekkel érkeznek Floridába, így a Mercedes sem lesz könnyű célpont, hiszen az elmúlt években kifejezetten erős volt ezen a pályán, Andrea Kimi Antonelli tavalyi teljesítménye pedig különösen emlékezetesre sikerült.
Szinte teljesen új autóval érkeznek
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella már korábban jelezte, hogy a wokingi alakulat gyakorlatilag egy „új autóval” készül Miamira. Nem véletlen a nagy várakozás, hiszen az elmúlt két évben győzelmet ünnepelhettek itt, így a pálya karaktere papíron kedvez számukra.
Hinchcliffe úgy látja, most valóban adott a lehetőség: „Szerintem a három élcsapat közül bárkinek lehet esélye, és a McLarennek most talán a legjobb. Ez a hétvége kicsit reset, ráadásul a múlt alapján jól működik nekik ez a helyszín.”
A plusz szabadidő különösen értékes lehet, hiszen a fejlesztések finomhangolása mindig időigényes. A hétvége programjában szereplő extra 30 perc szabadedzés – amely az új csomag kipróbálására szolgál – akár kulcsfontosságú is lehet, miközben a Mercedes erőforrásának egyre jobb megértése szintén segítheti őket.
Most kiderül, mennyit ér a fejlesztés
Jolyon Palmer, Hinchcliffe műsorvezető-társa szerint a csapat tudatosan időzítette Miamira a nagy csomagot. „Tele vannak önbizalommal erre a futamra. Már korábban is fejlesztési mérföldkőként tekintettek Miamira, ahogy néhány éve is itt jött az áttörés egy komoly csomaggal” – mondta.
Palmer emlékeztetett rá, hogy a McLaren az előző szezon végén a bajnoki küzdelem miatt rendkívül kemény tempót diktált a fejlesztések terén, így az év elején némileg hátrányból indulhatott. „Az első versenyeken inkább túléltek, és Miamit jelölték meg célnak. Nekik kifejezetten jól jött, hogy a két közel-keleti futam elmaradt, mert időt nyertek a lemaradás ledolgozására” – fogalmazott.
Arra azonban ő sem vállalkozott, hogy győzelmet jósoljon. „Nem tudom, nyernek-e, és azt sem, képesek lesznek-e végig harcolni, de ezen a hétvégén kiderül, elég nagyot léptek-e előre. Ha itt nem zárkóznak fel eléggé, akkor az év során már nehéz lesz utolérni a többieket.”

