|2026. 02. 26. 16:20
Juan Pablo Montoya nem finomkodott, amikor a négyszeres világbajnok folyamatos elégedetlenkedéséről kérdezték az új szabályok kapcsán.

A Forma–1 új korszaka nem mindenkinek nyerte el a tetszését, a hangadók közül pedig kétségtelenül Max Verstappen volt a leghangosabb. A négyszeres világbajnok korábban meglehetősen erős hasonlattal élt, amikor az új konstrukciókat „szteroidozott Formula E” autóknak nevezte, és egyértelművé tette, hogy a vezetési élmény szempontjából ez a generáció a legkevésbé kedves a számára.

A holland versenyző markáns véleménynyilvánítása azonban nem maradt visszhang nélkül a szakértők körében. Juan Pablo Montoya, a korábbi hétszeres futamgyőztes az AS Colombia kérdésére reagálva éles kritikát fogalmazott meg a Red Bull klasszisával szemben. A kolumbiai expilóta szerint egy ekkora sztárnak sokkal jobban meg kellene válogatnia a szavait, ugyanis a negatív kampány árt az egész sorozat megítélésének.

„Világbajnokként – és tudom, hogy Max azt mond, amit akar – sokkal felelősségteljesebbnek kellene lennie, hiszen ő a sportág egyik vezető alakja” – mondta Montoya, utalva arra, hogy a Holland Nagydíj hősének szavaira milliók figyelnek oda.

Montoya szerint a véleményszabadság fontos, de van egy határ, amit a sportág érdekei miatt nem illene átlépni. Ezzel csatlakozott a címvédő Lando Norris korábbi megjegyzéséhez is, aki szintén hasonló állásponton volt riválisa panaszkodásaival kapcsolatban.

„Rendben van, hogy van véleménye, de közben ő képviseli magát a terméket is. Ahogy Lando is mondta neki: ha nem tetszik, nem kell versenyezni” – fogalmazott a Williams és a McLaren korábbi versenyzője, majd kitért arra is, hogy a Forma–1-ben senki sem pótolhatatlan.

A kolumbiai legenda úgy véli, a sportág köszöni szépen, akkor is remekül meglesz, ha Verstappen esetleg a távozás mellett döntene az új szabályok miatt.

„Ha ő nem csinálja, majd jön más, és átveszi a helyét. Ha Max nyilvánosan azt hangoztatja, hogy ez egy katasztrófa, akkor az emberek is azt fogják hinni, hogy katasztrófa. Valóban más lesz, de nem hiszem, hogy rossz lenne” – zárta gondolatait Montoya.

Nem Montoya az egyetlen, aki szerint a versenyzőknek egységesebb frontot kellene mutatniuk az új éra kezdetén. Korábban Ralf Schumacher is hasonlóan vélekedett, elismerve ugyan Verstappen aggályait, de hangsúlyozva a közös fellépés fontosságát. A viták végére hamarosan pont kerülhet, hiszen a 2026-os szezon nyitánya vészesen közeleg, és az Ausztrál Nagydíjon, Melbourne-ben végre élesben is vizsgázhatnak az új technikák.

Élő közvetítés
Hozzászólok