Bár papíron minden összetevő adott lenne egy izgalmas világbajnoki párviadalhoz, a McLaren két pilótája, Oscar Piastri és Lando Norris között zajló küzdelem egyelőre meglehetősen színtelennek hat. A két fiatal tehetség csatája azért is különleges, mert egyikük sem nyert még világbajnoki címet, ráadásul a wokingi alakulat vezetése – élén az empatikus és őszinte Andrea Stellával – következetesen kerüli bármelyikük első számú pilótává emelését.
A két versenyző személyisége nem is különbözhetne jobban. Piastri a nyugodt erő megtestesítője, ami különösen hasznos tulajdonság az első világbajnoki küzdelmébe bonyolódó pilóta számára. Bár egyesek szemében távolságtartónak és karizmatikusnak tűnhet, a hűvös külső mögött sajátos, csípős humor rejlik, ami főleg akkor tör felszínre, amikor a pályán történtek bosszantják. A győzelmeit sem ünnepli túl, mintha tudná, hogy ennél többre hivatott.
Ezzel szemben Norris folyamatosan vívódik önmagával. Elég egy egyszerű kérdést feltenni neki, és máris túlgondolt válaszokkal szembesülünk. Mélyen meg van győződve arról, hogy nem áll a feladat magaslatán, pedig képességek terén semmiben sem szenved hiányt. Ez a belső bizonytalanság olykor a pályán és a nyilatkozataiban is megmutatkozik.
Egy nemrég az ESPN-nek adott interjúban Norris Max Verstappen kiváltságos helyzetét emelte ki, aki gyakorlatilag győztesnek született. Közben azonban mintha megfeledkezett volna saját státuszáról, hiszen ő maga is egy 40 éves kora előtt visszavonult milliárdos gyermeke. Ugyanez a kognitív disszonancia mutatkozott meg, amikor a szingapúri időmérő után kigúnyolta Verstappent, amiért a holland a szennyezett levegőre panaszkodott, majd a futamon ő maga is ugyanerre hivatkozott.
Két ennyire különböző személyiség összecsapása robbanékony is lehetne, de valójában még csak igazi összecsapásról sem beszélhetünk. Norris túlságosan elmerül saját gondolataiban ahhoz, hogy egy olyan csapattársra összpontosítson, aki nem hozza úgy lázba, mint Verstappen, Piastri pedig túl higgadt ahhoz, hogy külső tényezők nélkül agresszívvá váljon.
A két McLaren-pilóta közötti küzdelem azért unalmas, mert hiányzik belőle az érzelem. Nem minden csapattársak közötti csatának kell olyan mély és heves lennie, mint amilyen a Mercedes-nél Lewis Hamilton és Nico Rosberg párharca volt, akik a mai napig nem tudják megbocsátani egymásnak a történteket. A "papaya páros" esetében azonban a történet banálissá válik, pedig a tét alapján nem szabadna annak lennie.
Az egyetlen mód, hogy ez a küzdelem végre érdekessé váljon – Verstappent kivéve az egyenletből –, ha a McLaren minden áron erőltetett fair play politikája visszaüt. Ennek első jelei már meg is mutatkoztak, ugyanis Piastri panasza a szingapúri ütközést követően jó példa erre. Bár a versenybírók jogosan intézték el az esetet egyszerű versenyincidens minősítéssel, a kontextus más megvilágításba helyezi a történteket.
Aki Piastrit nyafogósnak bélyegzi, az elfelejti, hogy Monzában kénytelen volt elengedni csapattársát, miután az egy lassú kerékcserét követően került hátrányba. Kívülről nézve ezek különböző szituációk, de Piastri joggal kérdezheti, hol húzódnak a csapat által emlegetett szabályok határai.
A McLaren igyekezete, hogy mindenáron kiegyenlítse az esélyeket – különösen Norris zandvoorti technikai kiesésének fényében – csak további fejfájást okozhat a csapatnak. Egyelőre mindkét pilóta engedelmes bábu a csapat kezében, de nem kizárt, hogy a szingapúrihoz hasonló csörték komolyabb incidensekké fajulhatnak. Ki garantálja, hogy Norris legközelebb nem próbál meg ismét erőszakosan előzni, vagy hogy Piastri – bajnoki előnyének tudatában – nem vág vissza keményebben?
A McLaren-párbaj jelenlegi erőltetett harmóniája miatt valóban álmosító, de ez nem jelenti azt, hogy ne jöhetne még egy olyan váratlan fordulat, ami mindent a feje tetejére állít.