Itt állítsd be, hogy a motorsport.hu hírei elsők között jelenjenek meg a keresőben.

Követett forrás beállítása
A Ferrari csapatfőnöke elismerte, hogy a bokszfal hibázott, amiért Lewis Hamilton büntetést kaphat a Magyar Nagydíj rajtrácsán.

Frederic Vasseur magára vállalta a felelősséget a Magyar Nagydíj időmérője után, miután Lewis Hamilton büntetést kaphat egy elkerülhető incidens miatt. A Ferrari brit versenyzője a Q3 utolsó pillanataiban feltartotta Oscar Piastrit az első kanyarban, amiért az FIA vizsgálatot indított ellene.

A mulasztás súlyos következményekkel járhat, a csapatfőnök szerint egyértelműen a mérnöki stáb hibázott az információcserénél.

„Későn szóltunk neki, így már nem tehetett semmit, hiszen a kanyar közepén járt. Sárga zászlós jelzés volt érvényben, ő ebből semmit sem érzékelt.”

„Ha meg is kapja a büntetést, a stratégiánk nem fog érdemben változni, Charles Leclerc ugyanis így is nyer egy pozíciót. A jelenlegi szabályok mellett amúgy sem lehet előre tudni, hol köt ki az ember az első kör végén, függetlenül a rajthelytől” – nyilatkozta a csapatfőnök a Sky-nak.

Elbukott rajtelsőség

A büntetés veszélye csak tetézte a Ferrari csalódottságát, a hétszeres világbajnok brit pilóta ugyanis mindössze tizenkét ezredmásodperccel maradt le a rajtelsőségről. Lando Norris az utolsó pillanatokban happolta el az első helyet, miközben az istálló versenyzői a korai pályára lépés miatt komoly tapadáshiánnyal küzdöttek.

„Lando nagyszerű kört futott. Egész hétvégén jól teljesítettünk, az időmérőn is stabilnak éreztem az autót. Elsőként mentünk ki a pályára, amit utólag nem tartok jó döntésnek. A pálya felső részén Charles és én is tapadáshiánnyal küzdöttünk az utolsó körben.”

„Imádom ezt a helyszínt, holnap pedig nagyon nehéz dolgunk lesz. Végig mi voltunk a leggyorsabbak a kvalifikáció során, vagyis egyértelműen mi buktuk el az első helyet” – fogalmazott a lemaradás okait elemezve Hamilton.

Hozzászólok
(2)