A pénteki első szabadedzésen megszerzett kettős elsőség után a Ferrari a második gyakorlásra visszacsúszott a Mercedes mögé Monzában. George Russell és Andrea Kimi Antonelli révén az ezüstnyilak zárták az élen a délutánt, Fred Vasseur csapatfőnök azonban egyáltalán nem aggódik a tabellán látott különbségek miatt.
A maranellóiak vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az egyes istállók eltérő üzemanyagszintekkel és motorbeállításokkal kísérleteztek. Így a pénteki köridők nem adnak teljesen valós képet a mezőny tényleges erőviszonyairól.
„Azt hiszem, a két edzés között mindannyian eltérő üzemanyagszintet és motorbeállításokat használtunk, ami még számunkra is megnehezíti az eredmények pontos értelmezését. Nekünk csak saját magunkra kell koncentrálnunk, és ki kell hoznunk a maximumot a csomagból.”
„A harmadik szabadedzésre valószínűleg közelednek majd egymáshoz a stratégiák, a vasárnapi futamig pedig még sokat változhat a helyzet. A versenytempót illetően több lehetőség is kínálkozik az energiamenedzsment terén, ráadásul az előzésekre is adódik majd esély a pályán” – fejtette ki a francia szakember.
Szélárnyék helyett mindkét autóval az élre tör a Ferrari
A Mercedes taktikai lépéseiről a Formula Passion írt, miután a brackley-i csapatnál a rajtbüntetést kapó Andrea Kimi Antonelli szélárnyékkal segítheti George Russellt az időmérőn. Vasseur azonban kizárta, hogy a Ferrari hasonló stratégiát alkalmazzon a kvalifikáción.
„Nálunk mindkét autó harcban van, ez pedig olyan előny, amelyet szeretnénk kihasználni. Mindkét versenygépünket az első rajtsorokba akarjuk juttatni” – tisztázta a helyzetet Vasseur.
„Természetesen ha az egyik autónk a mezőny végéről indulna, kihasználnánk a lehetőséget a másik megsegítésére, ahogyan azt Hadjar is tette Maxszal Spában. Ez egy intelligens húzás, én azonban jobban örülök annak, ha két autóval harcolhatunk az élmezőnyben.”
