Andrea Kimi Antonelli pályafutása első F1-es győzelmét aratta a Kínai Nagydíjon, és a siker nem maradt visszhang nélkül a mezőnyben sem. Max Verstappen is elismerően beszélt a fiatal olasz teljesítményéről, aki a Mercedes volánja mögött már most komoly tényezővé vált a 2026-os szezonban.
A Red Bull négyszeres világbajnoka szerint az első diadal különleges mérföldkő minden versenyző életében. „Ez csodálatos pillanat. Nagyon örülök neki. Amikor megszerzed az első győzelmedet, hatalmas teher esik le a válladról. És számára ez biztosan nem az utolsó alkalom” – mondta Verstappen, aki maga is pontosan tudja, milyen érzés először felállni a dobogó tetejére.
Barátság és közös tervek
Verstappen nemcsak riválisként, hanem jó ismerősként is beszélt Antonelliről. Elárulta, hogy kifejezetten jó kapcsolatot ápolnak, és a pályán kívül is akad közös témájuk.
„Jól kijövünk egymással. Nagy lelkesedéssel beszél a GT3-as programról, és nagyon szeretne együtt versenyezni velem. Majd meglátjuk, hogyan alakul” – fogalmazott a holland, utalva arra, hogy a jövőben akár más kategóriában is összemérhetik erejüket.
Ugyanakkor gyorsan hozzátette, hogy most mindennek megvan a maga ideje, ugyanis Antonellinek jelenleg a Forma–1-re kell koncentrálnia.
„Úgy repül, mint egy golyó”
A kínai futamon a Mercedes tempója sokakat meglepett, Verstappen szerint viszont a siker egyáltalán nem a véletlen műve volt. Úgy látja, az autó komoly potenciált rejt, ami további győzelmeket hozhat az olasz újoncnak.
„Most az F1-re kell összpontosítania. Ez az autó úgy repül, mint egy golyó, még sok futamot nyerhet ebben a szezonban. Lesz még időnk más dolgokkal is foglalkozni” – jegyezte meg.
Antonelli sikere új színt vitt a világbajnoki küzdelembe, ahol idén már több fiatal tehetség is komoly szerepet vállal. Verstappen szavai pedig azt sugallják, hogy a mezőny egyik legnagyobb neve is hosszú távon számol a mercedeses versenyzővel.
