Max Verstappen komolyan tartott egy katasztrofális eredménytől a Katalán Nagydíj időmérője előtt, a pénteki nehézségek után ugyanis a csapat is rendkívül borúlátó volt. A négyszeres világbajnok arra számított, hogy legfeljebb a hetedik vagy a nyolcadik rajthelyet csípheti el, így az ötödik pozíció határozott megkönnyebbülést hozott számára. A papírformához képest erős eredmény ellenére a pilóta úgy érzi, egy elszalasztott lehetőség is van a történtekben.
„Valójában úgy vágtam neki az időmérőnek, hogy fényévekre leszünk a többiektől, valahol a hetedik vagy a nyolcadik hely környékén kötünk ki. Így ez az eredmény kifejezetten biztató. A kvalifikáció sokkal jobban alakult a vártnál, a lemaradásunk pedig jóval kisebb volt, mint gondoltuk. Ebből a szempontból az ötödik hely kiváló, ugyanakkor komoly esélyünk volt a harmadik pozíció megszerzésére is” – fogalmazott a holland versenyző.
Elszalasztott esély a piros zászló árnyékában
A második rajtsor esélye a Q3 legvégén úszott el, a Red Bull ugyanis éppen a pálya utolsó szektorában veszített értékes tizedeket.
„Az utolsó szektorban az autó hirtelen nagyon csúszkálni kezdett. Ilyenkor már nem tudod tartani az ideális íveket, emiatt pedig rengeteg időt veszítesz.”
A mindent eldöntő szakaszban ráadásul a Charles Leclerc által okozott piros zászló is megzavarta a mezőnyt. A megszakítás teljesen felborította a megszokott ritmust, a pilóták ugyanis az első gyors körük után általában rögtön friss gumikat kapnak a bokszban, majd azonnal visszatérnek a pályára a végső finisre. Néhányan már befejezték a körüket a leállás előtt, míg mások még el sem kezdték a próbálkozást.
„Azt hiszem, Oscar Piastrin kívül csak én fejeztem be a körömet a piros zászló előtt. Utána tíz percet kell várni a bokszban, amivel az ember óhatatlanul is kiesik a ritmusból.”
„Ez egyáltalán nem ideális, hiszen a normális ügymenet az lenne, hogy mész egy kört, visszatérsz, friss gumikat kapsz, majd rögtön mész is vissza a pályára. Nem sokat segít, ha hirtelen ennyit kell várakozni” – magyarázta Verstappen.
A vártnál jobb rajtpozíció ellenére a vasárnapi futam hatalmas kihívást jelenthet a McLaren és a Mercedes ellen, a barcelonai hőség ugyanis brutális mértékben koptatja az abroncsokat. Az extrém körülmények között a teljes mezőny a gumik életben tartásával küzd, a siker pedig legalább annyira múlik majd a beállításokon, mint a vezetési stíluson.
„Pokoli nehéz futam vár ránk, mivel minden gumikeverékkel szenvedünk, tulajdonképpen teljesen mindegy, melyiket tesszük fel. Kulcsfontosságú lesz az abroncsok óvása, ez pedig nagyban függ az autó egyensúlyától is, holnap meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok” – tekintett előre a Red Bull versenyzője.

