Rendkívül feszült pillanatokat hozott a monzai harmadik szabadedzés, ahol Max Verstappen hevesen bírálta az autóját és az egyik riválisát is. A Red Bull holland pilótája előbb Lewis Hamiltonra panaszkodott a rádión, amiért a Ferrari versenyzője feltartotta őt a Lesmo-kanyarokban, majd nem sokkal később az erőforrás teljesítményét illette nem mindennapi hasonlattal.
„Ember, kevesebb erőm van, mint egy Fiat Puntonak!” – fakadt ki Verstappen a bokszutcai csatornán, amivel Kimi Räikkönent idézte, akinek számos humoros odaszólása volt a csapatrádiókon keresztül. A megjegyzés nem kizárólag a motornak szólhatott, hanem annak is, hogy a pálya jelentős részén a pilóták kénytelenek csupán a belső égésű motor teljesítményére hagyatkozni.
A két világbajnok közti csörte a gyakorlás utolsó percében csúcsosodott ki, amikor Hamilton az utolsó kanyar előtt megpróbálta megelőzni a Red Bullt. Verstappen azonban nem hagyta magát, a kanyarban kifékezte a ferrarist, amivel mindkettejük gyorskörét tönkretette. A monzai incidensből végül nem lett hivatalos vizsgálat, pedig a felek a sikánban is egymásnak feszültek.
A szombati nap mindenesetre lényeges előrelépést hozott a csapat számára a pénteki gyengélkedés után. Versenymérnöke, Gianpiero Lambiase visszatérésével Verstappen rögtön a harmadik legjobb időt autózta a keményebb keverékű abroncsokon, miközben az élen állók lágy gumikon érték el a leggyorsabb köreiket.
Lambiase folyamatosan tájékoztatta a hollandot a forgalomról és az ellenfelek köreiről, így elkerülték a felesleges fennakadásokat. A F1 Maximaal szerint a tapasztalt mérnök még azt is javasolta versenyzőjének, hogy ne kezdjen gyorskörbe Lance Stroll mögött öt másodpercen belül, mivel az Aston Martin komoly időt veszített a szektorokban.
Háttérben zajló mérnöki váltás
A pénteki szabadedzéseken Verstappen még Tom Harttal dolgozott együtt, aki a jövőben Lambiase helyét veszi majd át. A holland pilóta a hétvége első napján még súlyos egyensúlyi problémákra, pattogásra és fékhibákra panaszkodott, ami nem könnyítette meg a fiatal mérnök dolgát.
A Red Bull tudatosan készíti fel Hartot a feladatra, mivel a Lambiase és Verstappen közötti sikeres korszak hamarosan véget ér. Lambiase a 2027-es szezon után elhagyja a milton keynes-i csapatot, és a McLarenhez igazol, ahol vezető versenyigazgatóként folytatja pályafutását.
Az osztrák istálló a házon belüli megoldás mellett döntött, így Hart rendszeresen lehetőséget kap a szabadedzéseken a tapasztalatszerzésre. A csapat korábbi mérnöki pozícióit is átszervezi, Lambiase korábbi feladatait Head of Racing szerepkörben Tom McCullough veszi majd át a szervezetnél.
