|2026. 04. 09. 18:36
A holland pilóta már 2021-ben világossá tette, mennyire kulcsfontosságú számára versenymérnöke.

Max Verstappen és Gianpiero Lambiase kapcsolata hosszú ideje a Red Bull egyik legerősebb pillére, ám a friss hírek szerint ez a szövetség néhány éven belül véget érhet. A paddockban már arról beszélnek, hogy a brit mérnök a McLarennél folytatja, ami nemcsak szakmai, hanem érzelmi törést is okozhat Milton Keynes-ben.

A történet pikantériája, hogy Verstappen évekkel ezelőtt nyíltan kijelentette: ha Lambiase távozik, ő sem marad.

A négyszeres világbajnok 2016 óta dolgozik együtt Lambiasével, és közös munkájuk során számtalan győzelmet, valamint világbajnoki címeket ünnepeltek. A kapcsolatuk nem csupán munkaviszony, sokkal inkább egy kölcsönös bizalmon és őszinteségen alapuló szövetség, amely a rádióüzenetekből is jól érzékelhető.

„Ha ő abbahagyja, én is”

Még első világbajnoki sikere után, 2021-ben beszélt arról egy holland interjúban, mennyire elképzelhetetlen számára a folytatás más versenymérnökkel.

„Megmondtam neki, hogy csak vele akarok dolgozni. Ha ő abbahagyja, én is abbahagyom. Hihetetlen, ahogyan együtt tudunk működni. Néha szigorú velem, de pontosan erre van szükségem.”

Majd arról is beszélt, hogy kapcsolatuk alapja a teljes őszinteség: „Képesnek kell lennie megmondani, ha hülyén viselkedem, és én is megteszem ugyanezt vele. Mindig ezt mondtam neki, akár a rádión keresztül is.”

Verstappen azt is hozzátette, hogy az együttműködésük az évek során még kiforrottabbá vált, sőt olykor szerepet is cserélnek gondolkodásban. „Mostanában nagyon jól működik minden, néha már én próbálok mérnök lenni, ő pedig versenyző. Helmut is szereti, ahogyan kommunikálunk.”

Lambiase sem keresne „új Verstappent”

A kölcsönös tisztelet nem egyoldalú. Lambiase korábban úgy fogalmazott, hogy bár senki sem pótolhatatlan, a Verstappennel kialakított kapcsolat különleges fejezet az életében.

„Először is, senki sem helyettesíthetetlen. És ha holnap kilépnék az ajtón, Max pályafutása nem érne véget. Jólesik, hogy ezt mondja, mert mutatja a kölcsönös tiszteletet.”

Ugyanakkor világossá tette, nem próbálná meg ugyanazt a kémiát reprodukálni mással. „Nem lenne fair egy másik versenyzővel szemben, ha azt akarnánk lemásolni, amit Maxszal 2016 májusa óta felépítettünk. Ez valami egészen különleges, és nem hiszem, hogy még egyszer megtörténne.”

A pletykák szerint Lambiase távozása néhány éven belül valósággá válhat, ami óhatatlanul felerősíti a kérdést: Verstappen valóban tartja magát a korábbi ígéretéhez? A holland jövőjéről egyelőre nincs hivatalos állásfoglalás, ám az biztos, hogy ha a jobbkeze távozik, az alapjaiban rengetheti meg a Red Bull jelenlegi felállását.

Hozzászólok