Motorsport.hu|2025. 11. 15. 19:58
A McLaren fölénye miatt Verstappen már Las Vegasban elveszítheti az esélyét a címvédésre.

Max Verstappen számára egészen különös helyzet állt elő, ugyanis azon a pályán tér vissza a mezőny, ahol 2024-ben bebiztosította negyedik világbajnoki címét, most viszont könnyen lehet, hogy ugyanitt csúszik ki a kezéből az utolsó reális esély a címvédésre. Hiába zárta erős felzárkózással a brazíliai hétvégét, a Las Vegas-i futamon ismét nyomás alá kerül – ezúttal viszont a túlélésért kell csatát vívnia.

A szezonból már csak két verseny és egy sprint marad a Las Vegas-i futam után, ami összesen legfeljebb 58 megszerezhető pontot jelent: 25-25 pont a futamgyőzelmekért és nyolc pont a katari sprintért. A helyzet tehát egyszerű: ha Verstappen hátránya a Las Vegas-i hétvége után meghaladja az 58 pontot, matematikailag is búcsút inthet a címnek.

A holland jelenleg 49 ponttal van lemaradva az élen álló Lando Norris mögött, vagyis egy újabb gyenge hétvégét már nem engedhet meg magának. Amennyiben a brit legalább kilenc ponttal többet szerez nála Las Vegasban, Verstappen számára a 2025-ös bajnokság a McLaren egyik pilótájával – Norrisszal vagy Oscar Piastrival – szemben elúszik.

Ha Norris nyeri a versenyt, Verstappennek mindenképpen másodikként kell célba érnie, különben a különbség 59 pontra nő, ami már a véget jelentené számára. Más forgatókönyv esetén is szűk a mozgástere, ugyanis ha Norris második, a Red Bull versenyzőjének az első ötben kell végeznie; ha a brit harmadik, akkor legalább egy hetedik hely szükséges ahhoz, hogy életben maradjon a címvédés.

És akkor is figyelnie kell riválisa eredményét, ha Norris nem jut fel a dobogóra. Ha a McLaren pilótája negyedik lesz, Verstappennek be kell férnie a legjobb nyolc közé. A számolgatás azonban egyre összetettebbé válik: amennyiben Norris ötödik helyen ér célba, Verstappennek legalább a kilencedik pozícióra van szüksége. Egy tizedik hely már 58 pontos különbséget eredményezne, ami ugyan még döntetlent jelenthet a szezon végén, de a további mutatók Norrisnak kedveznének.

A brit ugyanis nyolc második helyet gyűjtött idén, míg Verstappen csupán ötöt. Ha pontazonosság alakulna ki, ez döntene – és a McLaren versenyzője vinné a bajnoki címet. Norris hatodik vagy annál rosszabb helyezése esetén viszont Verstappen automatikusan életben marad a bajnoki harcban.

Oscar Piastri pozíciója nem befolyásolja a számítást, ugyanis még egy Piastri-győzelem és egy Verstappen-nullázás esetén is „csak” 50 pontra nőne a különbség a Red Bull versenyzője és Norris között, ami továbbra is matematikai lehetőséget hagyna a holland számára.