A négyszeres világbajnok Max Verstappen idei szezonja korántsem alakul olyan sikeresen, mint azt megszokhattuk tőle az elmúlt években. Míg korábban a dominancia jellemezte szereplését, 2025-ben mindössze két alkalommal, Suzukában és Imolában sikerült győznie, miközben egyre gyakrabban fordul elő, hogy a Red Bull RB21 teljesítménye még a dobogós helyezésekhez sem elegendő.
A magyar nagydíj után, ahol csupán a kilencedik helyen végzett, és még korábbi csapattársa, Liam Lawson Racing Bulls-szal szereplő pilótája is megelőzte, a holland versenyző egy újságírói kérdésre reagált. „Nekem készítik az autót? Nem hiszem" – válaszolta mosolyogva a pilóta, utalva arra, hogy az idei konstrukció egyáltalán nem az ő igényeire szabott.
Jacques Villeneuve, az 1997-es Formula–1-es világbajnok a Vision4Sport számára adott interjújában kiemelte, mennyire nehéz valós képet alkotni Verstappen képességeiről megfelelő összemérési alap nélkül. „Rendkívül érdekes lenne látni Leclerc-t Verstappen mellett, hogy megértsük, mennyire kiemelkedő valójában Max teljesítménye, vagy akár Alonsót, aki bizonyított tapasztalattal rendelkező pilóta," – fogalmazott a kanadai szakértő, hozzátéve: „Tudjuk, hogy Verstappen kivételes tehetség, ugyanakkor a mellette versenyző pilóták eddig nem voltak vele egy szinten."
A jelenlegi világbajnoki pontversenyben Verstappen a harmadik helyen áll 187 ponttal, miközben csapata idén mindössze 7 ponttal szerzett többet. A Red Bull második számú versenyzője, Cunoda Júki eddig csupán 10 pontot gyűjtött – ebből hármat még a kínai sprintfutamon szerzett a Racing Bulls színeiben –, miközben a csapathoz visszatérő Liam Lawson már 20 pontnál jár.
Villeneuve szerint Verstappen nemcsak saját értékének meghatározásában lenne kulcsfontosságú, hanem Lando Norris valódi képességeinek felmérésében is: „Szívesen látnám az összehasonlítást Verstappen és Norris között azonos autóban, ebben az esetben azonban azért, hogy megmérjük, Norris valóban kivételes pilóta-e, vagy csupán egy nagyon jó versenyző."
A négyszeres bajnok Red Bull-os pályafutása során leginkább Daniel Ricciardo és Sergio Perez jelentett kihívást számára csapattársként. Utóbbitól 2024 végén váltak meg, annak ellenére, hogy korábban szerződéshosszabbítást írt alá. A mexikói pilóta teljesítményének hanyatlása ugyanakkor egybeesett a Red Bull fokozatos visszaesésével, amit Verstappen tehetsége részben ellensúlyozott, így viszonylag könnyen megszerezte negyedik egymást követő világbajnoki címét – köszönhetően részben a McLaren és Lando Norris hibáinak is.
