James Vowles bejelentette, hogy a Williams az Azeri Nagydíjra, vagyis szeptember végére egy gyakorlatilag teljesen új autóval készül, miután a csapat komoly nehézségekkel küzd a mostani szezonban.
A Grove-i istálló már tavaly is nagy erőforrásokat fordított a mostani technikai korszak előkészítésére, az FW48 azonban későn készült el, és a minimálisnál jóval nehezebb lett. A súlyproblémák és a fejlesztések elmaradása azóta is hátráltatja a csapatot, amely mindössze 11 ponttal a konstruktőri bajnokság nyolcadik helyén áll, csak az Audi, az Aston Martin és a Cadillac előtt.
A Williams az elmúlt két futamon nem szerzett pontot, a meleg időjárás és a két pálya kanyarprofilja pedig alaposan megmutatta az autó gyengeségeit.
Albon és Sainz is türelmét veszti
Alex Albon és Carlos Sainz egyre türelmetlenebbül várja a fordulatot. Albon Ausztriában szerény, tizenhetedik helyen zárt, egy körrel lemaradva, míg Sainz motorhiba miatt esett ki a Red Bull Ringen.
A Williams Ausztriában semmilyen fejlesztést nem hozott, ami Vowles szerint a riválisok újításaival együtt még nagyobb hátrányt eredményezett a mezőnyben. A magas hőmérséklet is nehezítette a csapat helyzetét, amely az utóbbi időben amúgy is szenved a melegben.
„Azt hiszem, ez az egyik fő oka annak, hogy kicsit visszaléptünk” – mondta Vowles az osztrák futamon tapasztalt fejlesztéshiányról a Sky Germanynak adott interjújában.
Vowles bemutatta a fejlesztési tervet
„A fejlesztési terveinket illetően egy közepesnek nevezhető csomagunk lesz a silverstone-i futamra, amely már csak egy hétre van.”
„Aztán kisebb javítások jönnek Spában és Budapesten, majd némileg nagyobb elemek is érkeznek, köztük egy súlycsökkentés Zandvoortra.”
„Nekünk gyakorlatilag egy teljesen új autónk lesz Bakuban, szóval valójában erre az időszakra várunk igazán” – fogalmazott a csapatfőnök.
Bár a Williams reméli, hogy a Brit Nagydíj és az európai szezonrész hátralévő állomásai közötti fejlesztések is érezhető javulást hoznak, a nagy csomagra még hat futamot kell várni Baku előtt. Az Aston Martinnál hasonló a terv, ott a kisebb fejlesztéseket halasztják el addig, amíg a Magyar Nagydíjra elő nem áll a nagy csomag.
Albon szerint a Brit Nagydíjra érkező fejlesztések önmagukban nem hozzák meg a fordulatot a Williamsnél, de segíthetnek közelebb kerülni az Alpine, a Racing Bulls és a Haas alkotta mezőnyhöz.
„Ez nem visz be minket a középmezőnybe, de talán közelebb kerülünk a Haashoz” – mondta Albon az Osztrák Nagydíj után.
