
A Forma–1 elnök-vezérigazgatója, Stefano Domenicali elmondta, hogy „október elején” szeretnék véglegesíteni a 2023-as programot, amely minden bizonnyal kettővel több versenyt fog tartalmazni az ideinél.
Fernando Alonso 2023-ban már az Aston Martinnál fog versenyezni, mindez azonban meglepetésként érte korábbi ferraris márkatársát, Felipe Massát, aki nem is feltétlenül tartja jó döntésnek a spanyol csapatváltását.
George Russell úgy véli, lesz még esélyük futamot nyerni az idei év második felében, de szerinte csapata ettől függetlenül puszta tempóból nem fog tudni a Red Bull és a Ferrari fölé kerekedni.
Csou Kuan-jü elmondta, hogy a jelenlegi bizonytalanság Oscar Piastri és az Alpine körül megmutatja, hogy helyesen döntött, amikor elhagyta a franciák kötelékét, hogy az Alfa Romeóhoz szerződjön.
Ausztrál források úgy értesültek, hogy az elmúlt napokban a figyelem középpontjába kerülő és az Alpine-t kikosarazó Oscar Piastri Daniel Ricciardo helyén mutatkozik be a Forma-1-ben 2023-ban.
A Ferrari által támogatott Mick Schumacher nemrég egy RacingNews365-tel készített interjú során beszélt az elmúlt időszakban mutatott fejlődéséről, valamint a jövőbeli reményeiről, köztük egy ferraris beugrással.
A Williams istállója bejelentette, hogy Alexander Albon 2023-ban is náluk fog versenyezni, köszönhetően annak, hogy aláírtak egy új, több évre szóló megállapodást.
Hogyan alakul Mick Schumacher F1-es jövője? A németnek még nincs szerződése a következő évre, és a Bild szerint akár az is megtörténhet, hogy nem lesz a mezőny tagja 2023-ban, még ha erre kevés esély is mutatkozik.
Az utóbbi napok mindenképpen az Alpine istállója körül forognak a Forma–1-ben, hiszen azok után, hogy Fernando Alonso hétfőn hivatalossá tette átigazolását az Aston Martinhoz, kedden a franciák közölték, hogy Oscar Piastri kerül a helyére. A versenyző viszont mindezt nem sokkal később megcáfolta.
Nemzetközi lapértesülések szerint a kétszeres világbajnok 20 és 24 millió euró közötti összeget fog keresni évente az Aston Martinnál 2023-tól.
Miközben Charles Leclerc egyértelműen arról beszélt, hogy rossz döntést hoztak a kemény gumik használatával, a dobogóról szintén lemaradó Carlos Sainz némileg védelmébe vette alakulatát, bár szerinte is lesz mit megbeszélni.
A Ferrari csapatfőnöke szerint, ha nem rakják fel a kemény keverékű abroncsokat Charles Leclerc autójára, akkor sem lett volna meg a tempója a győzelemhez a Hungaroringen.
Nemrég hivatalossá vált, hogy a Honda a következő években is technikai támogatást nyújt majd a Red Bullnak az erőforrásaikkal kapcsolatban, ami azt jelenti, hogy lényegében egészen 2025 végéig marad a mostani felállás.