
Ahogy azt sejteni lehetett, az Ezüst Nyilak radikális változtatásokat hajtottak végre új konstrukciójukon a barcelonai teszthez képest. Bahreinbe gyakorlatilag egy minimalista, ám annál extravagánsabb oldalszekrénnyel érkeztek meg.
A Red Bull-pilóta Max Verstappen azt nyilatkozta, nem aggódik a Mercedes extrém megoldása miatt, hiszen az a dolguk, hogy saját magukra koncentráljanak.
A Mercedes technikai igazgatója, Andrew Shovlin csütörtök délelőtt nem kívánt sokat mondani a W13B-nek is nevezett kocsiról, de azt elismerte, hogy ez az eddigi legextrémebb csomagjuk.
A Ferrari pilótája, Charles Leclerc autózta a leggyorsabb időt a 2022-es Forma-1-es bahreini előszezoni teszt első napján, miközben a pálya mellett már megindult az odaszólogatás a Red Bull és a Mercedes között.
A Sky Sports Forma-1-es szakkommentátora, Martin Brundle szerint Sergio Perez nincs azon a szinten, mint csapattársa, Max Verstappen, vagy Lewis Hamilton, ezért egyenlő feltételek mellett sem harcolhatna a világbajnoki címért.
A De Telegraaf értesülései szerint újra munkát vállal a Forma-1-ben Flavio Briatore, a Renault és a Benetton botrányos karriert befutó egykori csapatfőnöke.
A Haas hivatalosan is bejelentette, hogy visszatér hozzájuk korábbi pilótájuk, Kevin Magnussen, aki a hírek szerint többéves megállapodást kötött a csapattal.
A Haas egykori névadó szponzora, az Uralkali visszaköveteli az amerikai csapattól a 2022-es szezonra már nagyrészt kifizetett pénzét, jelentette be az orosz cég.
A Ziggo Sports elemzője, Robert Doornbos szerint Max Verstappen új energiát adott Adrian Neweynak, hogy ismét remekműveket alkosson, ami szerinte idén sikerült is.
A Netflix rendkívül népszerű Forma-1-es sorozatának, a Hajsza a túlélésértnek kijött a legújabb kedvcsinálója, alig 2 nappal a 4. évad kezdete előtt.
Nyikita Mazepin menesztése után az amerikai csapat 2020-ban menesztett pilótája, Kevin Magnussen is ott lehet a felszabadult ülésért folytatott versenyfutásban, értesült az Ekstra Bladet.
Sergio Perez nem biztos benne, hogy a Forma–1 jó útra lépett azzal, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt kitették Nyikita Mazepint a 2022-es rajtrácsról.
A Ferrari korábbi sportigazgatója, Massimo Rivola nemrég arról nyilatkozott, hogy senki sem tudja úgy olvasni a versenyeket, ahogy Fernando Alonso, Carlos Sainz teljesítménye pedig kicsit sem lepte meg.