Bár Szaúd-Arábiában a Red Bull végsebessége is döntő volt Max Verstappen és Charles Leclerc csatája során, a holland mégis azt gondolja, hogy a Ferrari egy rakéta az egyenesekben, Dzsiddában pedig azért lehetett jobb a végsebességük, mert más szárnybeállításokat használtak.
Max Verstappen a mogyoródi Magyar Nagydíj alakulásától függetlenül már egészen biztosan listavezetőként vonulhat a nyári szünetre és a dolgok jelenlegi állása szerint nehéz elképzelni, hogy ne védje meg bajnoki címét.
Keserű véget ért Charles Leclerc számára a Forma-1-es Francia Nagydíj, miután az első helyről esett ki egy vezetői hiba következtében. Ezzel tetemesre nőtt az eddig is nagynak tűnő hátránya Max Verstappen mögött a világbajnoki pontversenyben.
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton egy meglehetősen drága szettben jelent meg a Paul Ricard-i paddockban, ami az Essentially Sports szerint összesen 98 ezer dollárba kerül.
Alig egy óra múlva kezdődik a Francia Nagydíj, ahol a Ferrari egy okos húzással megszerezte a pole-t.
A pénteki napon a faenzai gárda egy komoly fejlesztési csomagot vetett be az AT03-on, a gárda francia pilótája, Pierre Gasly pedig elégedett is volt annak működésével, és mindenképpen szeretne bejutni a Q3-ba a mai időmérőn.
A Mercedes pilótái a negyedik, illetve a hatodik helyen zártak a Francia Nagydíj időmérőjén, viszont meglehetősen nagy volt a német istálló versenyzőinek hátránya – a csapatfőnök Toto Wolff szerint „arculcsapás” volt számukra a kvalifikáció.
Christian Horner a Francia Nagydíj pénteki napja végén értékelt, ahol csapata, a Red Bull bőven elmaradt az egykörös tempó tekintetében a Ferraritól, azonban a futamon erősebbek lehetnek.
Nico Rosberg élvezi a Red Bull Racing és a Ferrari izgalmas csatáját, és a korábbi világbajnok szerint a bajnokság sem dőlt még el.
Nagy mérföldkövet ér el a hétvégén Lewis Hamilton, hiszen ez lesz pályafutása 300. Forma-1-es nagydíja – más kérdés, hogy ezzel egy komoly „átok” is jár, amit Hamilton vagy Alonso törhetne meg.
Carlos Sainz számára rossz véget ért az Osztrák Nagydíj, miután autójának motorja kigyulladt. A spanyol pilóta elmondta, talán kénytelenek lesznek már most új hajtóegységet adni neki, ami a mezőny végére küldené őt.
Toto Wolff dicsérettel illette Nyck de Vries munkáját a Francia Nagydíj első szabadedzésén, emellett viszont azt is elmondta, hogy kénytelenek lesznek búcsút inteni a hollandnak, ha nem találnak számára ülést a következő évre.
Valtteri Bottas szerint a pilóták véleménye segíthetne kiválasztani azokat a pályákat, melyek a leginkább alkalmasak sprintversenyek rendezésére.
A korábbi F1-es versenyző, Gerhard Berger szerint a Ferrarinál hiányoznak bizonyos erősségek, melyek a Red Bullnál megvannak, és ezért nem tudnak igazán komoly kihívói lenni a bikásoknak.
Fernando Alonso szeretné, ha az Alpine idén a dobogós helyekért harcolna, de reálisan gondolva erre már nem lesz esélyük. Szerinte a Mercedes jelenlegi tempója jelenleg túl nagy falat számukra, és úgy gondolja, csapata jól tenné, ha már 2023-ra koncentrálna.