A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton nem rejtette véka alá, mennyire csalódott, ami nem is csoda, hiszen mindössze a 13. pozícióból várhatja a szombati sprintfutam rajtját.
A Ferrari versenyzőjének, Charles Leclerc-nek az imolai versenyhétvége kezdete előtt néhány nappal ellopták a sokat érő Richard Mille-karóráját – erről is megkérdezték Imolában a négyszeres futamgyőztest.
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt nyilatkozta, hogy már meg is látogatta őket az FIA, miután több istálló is a Haas-Ferrari partnerség felülvizsgálatára kérte a sport szabályozó szervét.
A Red Bull pilótája, Max Verstappen kicsit túlzásba esett az F1 szakértője, Tom Clarkson szerint – a holland versenyző szóhasználatát érezte túlzónak, véleménye szerint Verstappennek vissza kellene vennie.
A Guardian beszámolója szerint a Liberty Media arra számít, hogy mind a 23 futamra el fog kelni minden jegy: eddig háromból három az arány, és a Magyar Nagydíjra is elkapkodták a jegyeket.
Az utolsó ferraris szezonjában sem maradt adós a varázslattal Michael Schumacher, a lenti videón pedig megnézhetitek, milyen körrel szerezte meg az első rajtkockát a hétszeres világbajnok.
Carlos Sainz új szerződést írt alá a Ferrarinál, amely 2024-ig köti a spanyolt az olasz csapathoz. A Ferrari versenyzője nagyon boldog volt a bejelentés után.
A Ferrari csapata csütörtök délelőtt bejelentette, hogy Carlos Sainz 2024 végéig meghosszabbította a szerződését a maranellói istállóval, így a következő két szezonban is marad a Leclerc-Sainz duó.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint nem passzol Sebastian Vettel erős karakteréhez az, hogy szezon közben vonuljon vissza, azonban nincs könnyű helyzetben a négyszeres világbajnok.
A Mercedes pilótája, George Russell azt nyilatkozta, hogy bár nincs első és második számú pilóta a Mercedesnél, viszont a csapat kapitánya Lewis Hamilton – és szerinte ez így is van rendjén.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint hiába nyert már egy futamot idén, Max Verstappen még nem tudta teljesen hozzáigazítani a vezetési stílusát a 2022-es Forma-1-es autók igényeihez.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt mondta, fejlesztéssel érkezik a Red Bull az Emilia-Romagna Nagydíjra, hiszen totális támadásra van szükségük a Ferrari elleni harcban.
A 2022-es szezonban sem történt jelentős változás a Yamaha helyzetével kapcsolatban a MotoGP-ben: egyedül Fabio Quartararo tudja valamennyire tartani az élmezőny tempóját, de legalább Franco Morbidelli úgy érzi, tudja mit kell tennie ahhoz, hogy ez megváltozzon.
A Mercedes istállójának csapatfőnöke, Toto Wolff nem szeretne túl nagy feneket keríteni annak, hogy a legutóbbi viadalon a harmadik és negyedik helyet tudták megszerezni, mert érzése szerint még hosszú út áll előttük.
A monacói pilóta az olaszországi Viareggióban vált rablás áldozatává húsvét hétfőn. A beszámoló szerint egy több ezer euró értékű, vadonatúj Richard Mille órát téptek le a csuklójáról.