Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a másfél hét múlva rendezendő Ausztrál Nagydíjon egy új hátsó szárnnyal próbál csökkenteni a Mercedes a W13-as légellenállásán.
A Reuters arról ír, hogy jövő héten fontos döntést fog meghozni a Volkswagen-csoport, és komoly esély van arra, hogy zöld jelzést adnak az Audi és a Porsche Forma-1-be való beszállására.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy gondolja, bilibe lógatták a kezüket a keménygumis stratégiával, és fantasztikus eredménynek tartja, hogy végül a harmadik és a negyedik helyen értek célba.
A mai nap folyamán kezdetét vették a barcelonai téli tesztek, ennek apropóján pedig a Sky Sports F1 riportere, Ted Kravitz elmondta, vitákra számít a szabályértelmezések kapcsán, hiszen különböző utakat választottak az istállók.
Az Aston Martin csapata csütörtök délelőtt bejelentette, hogy Sebastian Vettel most már egészséges, így rajthoz állhat az Ausztrál Nagydíjon, ezzel újra összeáll a 2021-ből már ismerős Vettel-Stroll páros.
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban érkezett a bejelentés, mely szerint 2023-tól tovább bővül az egyesült államokbeli versenyek száma: Las Vegas is futamot fog rendezni.
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko azt nyilatkozta, hogy jelenleg túl nehéz az RB18-as, a kocsi tömegének pedig komoly jelentősége van.
Jenson Button elmondta, meglepte, hogy Lando Norris ilyen hosszú távra elköteleződött a McLaren felé, és nem biztos abban, hogy összejön a brit pilóta és a wokingi istálló közös projektje.
A korábbi F1-es csapatfőnök Flavio Briatore elmondta, kit választana Charles Leclerc és Max Verstappen közül, valamint azt is elmondta, szerinte hamar újra az élen fog harcolni a Mercedes csapata is.
A Formula E-ben versenyző Sam Bird arról beszélt, hogy remek dolognak tartja, hogy jó kapcsolatot ápol egymással Charles Leclerc és Max Verstappen, de ez a szezon előrehaladtával vélhetően változni fog.
A Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff szerint realistának kell lenniük a teljesítményük kapcsán, ami azt jelenti, hogy el kell fogadniuk a harmadik legjobb csapat státuszát.
Az elismert F1-es újságíró Joe Saward úgy tudja, hogy két szokatlan dolog is lesz a Las Vegas-i Nagydíj megrendezése kapcsán: szombat este tarthatják a futamot, valamint a versenynek nem lesz promótere.
A korábbi Forma-1-es csapatfőnök Colin Kolles szerint nem helyes, ahogy Lawrence Stroll vezeti az Aston Martin csapatát, és kételkedik abban, hogy Sebastian Vettel minél korábban vissza akarna ülni a volán mögé.
A Mercedes-pilóta Lewis Hamilton közvetetten segítette Max Verstappen versenyét, hiszen nagy segítséget jelentett a Red Bullnak Hamilton stratégiája, ami a futam végén jól jött nekik.
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto nem érti, miért nem büntették meg a stewardok Max Verstappen a Szaúd-arábiai Nagydíjon, miután szerinte nem biztonságosan engedték ki a bokszból, és csak Carlos Sainzon múlt, hogy nem lett baleset.