-crop-1600x900_320x180.jpg)
Az amerikai pilóta szerint minden lépése a Forma–1-be vezet, méghozzá a Cadillac színeiben.
A száguldó cirkusz technológiai bonyolultsága lenyűgöző, hiszen a hibrid rendszerek akkumulátorainak fejlesztését brutális ipari titkolózás övezi.
Két pont és egy nyolcadik hely a konstruktőrök között: az Audi gyári alakulata felemás érzésekkel indította az aktuális szezont.
A szakember úgy látja, a McLaren nem csak erősít, hanem korszakot épít.
A Haas korábbi főnöke szerint a Honda most gödörben van, de ez nem tart örökké.
Egy holland elemző szerint Verstappen panasza indította el a változásokat az F1-ben.
A németek Kínában támadnak egy teljesen új fejlesztésű, látványos elektromos szedánnal.
A kínai autóipari óriás nyitott a királykategóriás szereplésre, egyelőre azonban a tapogatózás fázisában tartanak az egyeztetések.
Rob Marshall szerint a Forma–1-ben nem a másolás, hanem a megértés dönt.
Három rajthelyes büntetéssel sújtották Jorge Martínt a jerezi Spanyol Nagydíjra, miután a pénteki edzésen feltartotta Álex Márquezt.
A Forma-1 történetében számos alkalommal töröltek futamokat háborúk, tragédiák, gazdasági válságok vagy épp a természet kiszámíthatatlan ereje miatt.
Bár manapság a hosszú távú szerződések dominálnak, a modern Forma–1 történetében akadnak pilóták, akik szinte minden ajtón bekopogtattak.
Helmut Marko nemcsak a tempót, hanem a brutális mentális erőt is kereste a Red Bull jövőbeli világbajnokainak kiválasztásakor.
A kolumbiai szerint a Red Bullnak meg kellene védenie legnagyobb értékét.
A brazil szerint rossz kezekbe adta a karrierjét a Forma–1-ben.