Francesco Bagnaia, a Ducati kétszeres MotoGP-világbajnoka nem egyértelművé tette nemtetszését azzal kapcsolatban, hogy a szervezők a súlyos felvezető köri baleset ellenére is elindították a Moto3-as futamot a Maláj Nagydíjon.
A legkisebb kategória versenye előtt Jose Antonio Rueda, a frissen megkoronázott világbajnok a felvezető körön hátulról nekiütközött Noah Dettwiler motorjának a hármas kanyar kijáratánál. A baleset oka a két motor közötti sebességkülönbség volt, mivel Dettwiler KTM-je vélhetően műszaki probléma miatt lelassult.
Bár mindkét versenyző eszméleténél volt, helikopterrel kellett őket kórházba szállítani kivizsgálásra. A MotoGP-futam után érkezett csak hivatalos tájékoztatás Rueda állapotáról, aki kéztörést és zúzódásokat szenvedett, míg Dettwiler kapcsán csak jóval később derült ki, hogy többször is újra kellett őt éleszteni.
"Nem tartom jó ötletnek, hogy a fiatal versenyzőket tízkörnyi versenyzésre kényszerítették azok után, hogy két társukat helikopterrel kellett elszállítani. Sosem fogom megérteni ezt a döntést. Szerencsére nem nekem kell ilyen döntéseket hoznom, mert én másként cselekedtem volna" – fogalmazott határozottan Bagnaia.
Joan Mir, aki harmadikként zárt a MotoGP-futamon, elmondta, hogy a paddockban mindenkinek nehéz volt koncentrálnia a történtek után. "Rendkívül nehéz volt ma mindannyiunknak versenyoverallba bújni a történtek fényében. Kaptunk némi megnyugtató hírt a szervezőktől, ami valamelyest megnyugtatott minket, de remélem, hogy az idő előrehaladtával további pozitív hírek érkeznek" – nyilatkozta a spanyol pilóta.
Marco Bezzecchi, az Aprilia versenyzője is osztotta kollégái aggodalmát. "Rendkívül nehéz volt így versenyezni. Most is az, hiszen még mindig nincs tiszta képünk a helyzetről. Szerintem megérdemelnénk, hogy tudjuk, mi történik pontosan. Az egyetlen információ, amit kaptunk, hogy stabil az állapotuk, de ennél többet nem tudunk. Nem így kellene kezdődnie egy versenynapnak, ráadásul úgy, hogy két helikoptert látunk elrepülni, és semmi hír utána. Mi is versenyzők vagyunk, és a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk, de ehhez tiszta fejre van szükségünk" – fejtette ki álláspontját az olasz pilóta.
