Azonnali hatállyal visszalépett a China GT bajnokság idei szezonjából az AAI Motorsports, miután a csapat versenyzője, Ollie Millroy súlyos balesetet szenvedett a sanghaji nyitófutamon. A pilóta Ferrarija kigyulladt a becsapódás után, az életét pedig egy versenytársa, Loek Hartog gyors reakciója mentette meg.
A drámai események mintegy húsz perccel a rajt után kezdődtek a 14-es kanyar felé vezető szakaszon. Neil Verhagen a nedves füvön elveszítette az uralmát a BMW-je felett, amikor David Chen Ferrariját próbálta megelőzni, a két autó pedig egymásnak ütközve csúszott be a hajtűkanyarba. A kanyarban haladó Millroy Ferrariját oldalról találták el, ami az ütközés erejétől azonnal lángba borult.
A mögötte érkező Loek Hartog a veszélyt látva habozás nélkül leparkolta a Porsche-ját a pálya szélén, majd a füstölgő roncshoz rohant.
Lángok között mentett életet a holland pilóta
A holland versenyző fedélzeti kamerájának felvételei szerint a mentőakció mindössze 49 másodpercet vett igénybe. Hartog először a vezetőoldalról próbálta kiszabadítani a pilótát, majd átfutott a másik oldalra, miközben elvette a porral oltót egy lassan érkező pályabírótól. A tüzet megfékezve végül sikerült kihúznia Millroy-t a fülkéből.
Millroy ötszörös bordatörést, kulcscsonttörést, kéz- és ujjcsonttörést, valamint tüdőzúzódást szenvedett. A brit pilótára műtétek és hosszabb felépülési időszak vár.
„Látni egy autót hatalmas tűzgolyóba borulva ijesztő volt, de nem igazán volt mit mérlegelni. A látottak alapján feltételeztem, hogy a versenyző nem tud magától kiszállni, ezért megálltam és az autóhoz rohantam, egy pillanatig sem gondolkodtam” – emlékezett vissza Hartog.
„Akadtak pillanatok, amikor nem tudtam, sikerül-e egyáltalán kiszabadítanom Ollie-t. A legfontosabb az, hogy jól van, hiszen a dolgok sokkal rosszabbul is alakulhattak volna, és nagyon hálás vagyok, hogy nem így történt. Biztos vagyok benne, hogy sokan mások is pontosan így reagáltak volna a helyemben” – fogalmazott a holland pilóta.
Visszalépett a csapat a hiányzó biztonság miatt
Millroy a kórházi ágyából üzent megmentőjének, miközben beismerte, hogy a baleset körüli időszakból szinte semmire sem emlékszik.
„Kizárólag egyetlen embernek, Loek Hartognak köszönhetem, hogy ma este még életben vagyok. Ő azonnal megállt, és saját életét kockáztatva húzott ki a kocsiból, miközben pályabírók vagy tűzoltók még sehol sem voltak a közelben.”
„Nem emlékszem semmire a baleset előtti harminc másodperc és az azt követő egy óra közötti időszakból, ám az ő hihetetlen bátorságára életem végéig emlékezni fogok. Öt törött bordával, törött kulcscsonttal, törött kézzel és ujjal, valamint tüdőzúzódással fekszem itt, de sokkal rosszabbul is végződhetett volna. Most a felépülésre koncentrálok, hogy mielőbb visszatérhessek a volán mögé” – nyilatkozta Millroy.
A baleset után heves bírálatok érték a pálya személyzetét a lassan reagáló mentőszolgálat miatt. Yin Yu Chen, az AAI Motorsports másik pilótája elmondta, hogy Millroy közel másfél percig maradt hivatalos segítség nélkül a lángoló autóban.
„A versenyzők és a csapattagok biztonságának mindig mindennél előbbre valónak kell lennie. Ami ma történt és ahogyan a helyzetet kezelték, az teljesen elfogadhatatlan. Mivel a szervezők így álltak a történtekhez, a csapattal közösen úgy döntöttünk, hogy azonnal visszalépünk a bajnokságtól, és nem veszünk részt a China GT további versenyein” – szögezte le Chen.
